Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 4. szám - Mészáros Tibor: „A poklot csak az ördög tudja szakszerűen befűteni” (Eligazító gondolatok egy ismeretlen Márai-íráshoz)
Mészáros Tibor „A poklot csak az ördög tudja szakszerűen befűteni" (Eligazító gondolatok egy ismeretlen Márai-íráshoz) „Az író, aki az nnyanyclv rejtettségébőI kilép a világba, néma énekes marad. De még mindig méltóbb a szellemi emberhez, vállalni ezt a sorsot, - tehát a hallgatást -, mint parancsszóra fennhangon hirdetni azt, amiben nem hisz." Márai a háború utolsó időszakát Leányfalun töltötte feleségével. A következő három év egyre közelebb vitte a felismeréshez, hogy választania kell: írni (tehát élni) akar szabadon, vagy elfogadja az új hatalom által kínált szerepeket. Nem volt ez igazi alternatíva számára; korábban megvádolták „baloldali liberalizmussal" (Az „Újság" tárcaírójaként, 1923-1936 között írt a lapba), majd a Pesti Hírlaphoz távozásával illetve az Új Időkben megjelenő írásai miatt cikkeztek ily módon: „Márai átment a jobboldalra." (Pl. Méliusz József cikke a Magyar Nap 1937-es évfolyamában.) Igazából sehol sem érezte magát otthonosan és barátok között, amikor valahová „pártosan" kellett elköteleződni. 1945 után kétkedve fogadta a szovjet „felszabadítást": csak „szabadulásként" élte meg, nem megváltó élményként. (Ebből az élményvilágból táplálkozik nemrégiben először megjelent Szabadulás című 1945-ös regénye, Verses könyve és a naplókból kimaradt, folyamatosan kiadott jegyzetei.) Hiányzott számára a „térfogat", a levegő, ezért egyre kevésbé volt képes írni - és egyre kevesebb lehetőséget kapott az írásra. Korábban évente kétszáz cikke is megjelent napilapokban, most szinte kizárólag a Magyar Nemzet közöl tőle írásokat. (Itt jelent meg a legtöbb támadást kiváltó Eupalinos vagy az újjáépítés /1947. júl. 20. 5. p.) című írás, mely után a Nyugatra induló Arlberg-expressz már a végső lépést jelenti.) Könyvei eladásáról is hírt kapunk az egyik hetilapból (Színház, 1947. febr. 17.18. p.): az örök találkozás, a könyv, az olvasás sem lehet teljes élmény, nincs mód az elvonulásra, a menekülésre Aranyhoz, Krúdyhoz, Dantéhoz: „...amikor összebombázott és romba dőlt budai házam előtt a járdán ültem és bámultam azt, ami egy világból, amelyhez tartoztam, törmelékes állapotban maradt." Még itthon, egy interjúban úgy nyilatkozik, hogy „a legközelebbi időben megírom az Egy polgár vallomásainak harmadik kötetét." Később ebből az írói szándékból született meg a Föld! Föld! (1972) című visszaemlékezése: dokumentuma annak, miért kellett elhagynia az országot: „Megértettem e pillanatban, hogy valaminek vége van, egy világ darabokra törött. Ebben a világban születtem, nevelkedtem, minden jót és rosszat, amit az élet adott, ettől a világtól kaptam." Mindaz, amit elvettek tőle, élete végéig tartó elvet, magatartást alakított ki benne: „amíg Magyarországon szovjet csapatok tartózkodnak, és nem lesznek szabadon kiírt, demokratikus választások, külföldi megfigx/elők részvételével, addig műveim kiadásához nem járulok hozzá." E gránittá keményedett elv korai megfogalmazása a mottóban fentebb idézett gondolat is. Nem tudott hinni az ígéreteknek, a szép szavaknak; hajthatatlan maradt élete végéig, ami nem annyira szerep, póz, mint szükségszerű követelmény, ahogyan az emigrálás is az volt számára. (Nem „hatotta meg" egy hazai filmrendező 80-as évek elején fogalmazott levele sem, amelyben számon kérte rajta feleslegesen kemény magatartását, de Simonyi Imre költőbarátja sem tudta elérni, hogy Gyulán bemutathassák - 40 év után - „A kassai polgárok" című drámáját.) 24
