Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 4. szám - Márai Sándor: A néma énekes (Egy számkivetett magyar író vallomása)
mi Európának ezeket a nagy múltú, gazdasági és szellemi értelemben jelentős országait, egy cseh író, egy román egyetemi tanár, egy lengyel történész vagy egy magyar költő számára ebben az időben éppen olyan elképzelhetetlen volt, mint ahogy egy angol, egy francia vagy amerikai nem tudja elképzelni, hogy ez a fordulat bekövetkezhet. A fordulat gyorsan következett be, és ez országokban az értelmiséget éppen olyan váratlanul sújtotta, mint a társadalom más rétegeit. A kommunista rendszer nem törődik a hatalma alá hajtott tömegek beleegyezésével, sem jóindulatával. A tervek, melyek szerint e „forradalmakat" az aktázó szovjet hivatalnokok végrehajtották, különös egyhangúsággal, egy kaptafára készültek: Koreát ugyanaz a terv „forradalmasította", mint Kínát vagy Magyarországot. A hivatalnok, aki a tervet kidolgozta, úgy vélekedett, ami a bolsevizmus érdekében célszerű Varsóban, az jó lesz Kínában is. Az emberek sokfélesége, a fajták, nyelvek, kultúrkörök, meggyőződések, életformák változatossága nem érdekelte azokat, akik a Kremlben kidolgozták a bolsevista világforradalom terveit. A vasfüggönyt egy napon leengedték Kelet-Európábán. Maradt-e még életfeladat ez országokban szellemi munkát végző emberek számára? A kérdés ijesztő értelmével szembe kellett nézni. írni akartam, magyar nyelven... de írhattam-e még, amit akarok, elmondhatom-e kételyeim, kimondhatom-e meggyőződésem? Ezt kérdezte lelkiismeretétől ebben az időben minden magyar író, ez a kérdés gyötörte a cseh költőket, a lengyel tudósokat, a román művészeket. Egy idegen hatalom könyörtelen hódító akarata nagy károkat okozhat a megtámadott, gyengébb hatalomnak, de amíg egy nép érzi, hogy sértetlen a szelleme, van hová visszavonulnia az erőszak elől. Az anyagi javakat sarcolhatják, de a szellemi értékek birtokában egy népnek mindig van módja az ellenállásra, van fedezéke, ahová reménykedéseivel visszavonulhat. Maradt-e ilyen fedezék, ilyen visszavonulási terület kilencven millió európai ember számára, közöttük a magyarság számára is, amikor a szovjet történelmi jog és erkölcsi ürügy nélkül, egyes-egyedül szuronyainak hatalmával megrohanta és rabszíjra fűzte ezeket az országokat? Maradhatok-e még magyar író? 1947 nyarán, sorstársaimmal, a kelet-európai fogoly népek szellemi munkásaival együtt erre a kérdésre ébredtünk. Csak az idő felelhetett. Elhatároztam, mint sokan mások, hogy hallgatok és figyelek. 6. Mindazt, amit ez országokban társadalmi, gazdasági, morális erőszaktétel változataiban az elkövetkező évek során valósággá változott, a tények ereje által felocsúdott nyugati világ most már ismeri. Nem titok többé a világ számára az sem, milyen céltudatosan iparkodik megsemmisíteni a szovjet ez országokban a nemzeti irodalmat, e népek európai, szellemi erkölcsét és öntudatát. Mégis, a számkive- tettség éveiben minden olyan kelet-európai szellemi munkás, aki elhagyta rabteleppé változott szülőhazáját, kénytelen volt tapasztalni, hogy a nyugati értelmiség egyes rétegei nem tudják, vagy nem akarják igazi jelentőségében tudatosítani azt a lélekgyilkolást, ami a vasfüggöny mögött évek s évek óta, kilencvenmillió ember számára, mindennapos tragédia, s ami múlhatatlanul bekövetkezik Nyugaton is, 12
