Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 3. szám - Zelei Miklós: A kettézárt falu

vonzódását megfejteni, s egyúttal föloldani a benne lévő feszültséget, ezért megemlítettem neki, hogy bizonyára megismert egy lányt, azért akar hazamenni Cumaniába. Nem reagált megjegyzésemre. Sokáig hallgattunk, mentünk az utcán, aztán percek múlva váratlanul megszólalt.- Nem miatta. Magam miatt.

Tudom, önnek is talány ez az esztelen ragaszkodás egy istenverte földdarabhoz, s bevallom, nekem is az. Kalauzom többször próbált valamiféle magyarázatot adni különféle példázatok által, tudja, ahogy primitív népeknél azt olyan gyakran tapasztaltuk. Ragaszkodását látva sokat meditáltam. Mi olyan mélyre bocsátottuk gyökereinket otthon, hogy akárhová és bármilyen hosszú időre utazom is el, mindenüvé magammal viszem drága városom földjét, és nincs olyan óceán, amelyik lemoshatná. Miért ne lehetne ezzel így ez a viszonylag tájékozott vadember is? Talán ki sem mozdult még kisszerű világából... Nem folytatom... Mindegy.

Ön persze már arra lenne kíváncsi, milyen ez a föld? It's hot, very hot, sir. De csak nyáron. Télen ellenkezőleg.

Soha nem érzett élvezettel vettem szemúgyre mindent, betértem az üzletekbe, benéztem a házakba, kimentem a külvárosokba, a piacokra, figyeltem a tömeget általában és minden egyes szembejövő embert külön-külön. Bámultam az utcákon, tereken itt is, ott is felállított rendkívül ízléses monumentális táblákat, melyeken zászlókkal övezett feliratok biztosítják az ámuldozó utazót és a lelkes lakosokat, hogy éljen ez meg az, továbbá, hogy különféle fontos célokat el fognak érni. Jó azt tudni. Elhiheti, szívesen elálldogálok egy egész órán át valamelyik útkereszteződésnél, és nézem, hogyan találkozik két kun. Először megpróbálják kitépni egymás kezét, aztán kölcsönösen érdeklődnek egymás egészségi állapota iránt, végül minden jót kívánnak egymásnak.

Hála gondos idegenvezetőm ésszerű útmutatásainak, rövid idő alatt megnéztem a hivatalos épületek, múzeumok és emlékművek nagy részét, mindent, amire büszkék az itteniek. Egyebek között láttam a művelődés céljait szolgáló hatalmas épületeket, melyeknek mindegyike majdnem akkora, mint, mondjuk, az Ermitázs illemhelye.

Illendő talán az étkekről is szólnom. Eléggé nehéz, kissé durva, de egyébként igen jó étkeket esznek, ám ezek az ételek egészséges gyomrot követelnek. Hanem a kunok erre nemigen panaszkodhatnak. Az éttermekben egyébként a tisztaságot a fényűzésig viszik, meghaladva a szükségesség mértékét, különösen az asztalneműben. Ha itt lehetne, barátom, ön is elámulhatna a különleges alumínium evőeszközök láttán! Az abroszok vakítóan fehérek, de ezt a már-már kínos fehérséget ügyesen feloldják levesek és paprikások üdén zsíros foltjaival. És ilyen, egészen a gyötrődésig fokozódó, túlfeszített figyelmességgel nem találkozni sehol. A nép közt nem látni civódást, se verekedést, se részeg embereket az utcán. Mindenki fut és siet. Munkátlan és lustálkodó alak rajtam kívül nincsen. Rosszul öltözött embereket nem látni, mert nagy részük ízléssel, elegánsan öltözik, s mintha rájuk öntötték volna az itt divatozó munkásruhának nevezett holmit. A szegények is tiszták, jól fésültek, ápoltak és főképp borotváltak. Ön, barátom, tekintélyes szakállával itt lehetetlen helyzetbe kerülne: ahogy ki tenné a lábát az utcára, rögtön alamizsnában részesítenék. Az utcák óriási szalonokra hasonlítanak, amelyekben csak uraságok járkálnak. Úgynevezett egyszerű vagy alja népet itt nem látni, mert nincs. A paraszt fakult zubbonyában, pantallóban, fehér ingben egyáltalán nem látszik parasztnak. Még némely igásló is oly csöndesen és megfontoltan lépdel, mint egy űr. Az ember utazik a vonaton, mely zsúfolva van, s akkora a csönd, „mint a sötét az emberi sírban", hogy az ön egyik külországbéli kedvencének, Puskinnak a szavával éljek. Ön bizonyára irigyel engem, mivel ilyen finom népek között utazom. A vonat ispotályi tiszta illatát kissé egzotikussá teszi csipetnyi hagymaszag, lábszag és cigarettafüst. A kunok egyébiránt figyelmesek a kellő humanizmusig, vagyis annyira, amennyire ez szükséges, de nem tolakodóak, s főleg nem szemtelenek, mint

80