Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 3. szám - Vajda Miklós: Az öreg író meg az ifjú vándor

rukkolása hangzott. Ahogy kiértem a fák közül és közeledtem hozzá, a ház minden lépéssel egyre különösebbnek tetszett. Hatalmas, okkersárga épület volt; talán egy másik, régebbi ház helyén épült, valamikor a tizenkilencedik század utolsó évtizedeiben. Azonnal Blois, Amboise és Azay-les-tideaux (melyet csak fényképről ismertem) jutott róla az eszembe. Volt azon minden: dísztornyok, oromfalak, barokk tetőcsúcsok, gótikus boltívek, csúcsíves és függőleges bordázató ablakok, meredek palatetők, tornyok, melyeknek csúcsán zászló lengett, és tompított ívű oszlopsorban végződő fedett lépcsők.

Nagy épületszárnyak fogták körül az udvart, és egy díszkapuhoz vezető teraszról kettéágazó, ballusztráddal szegélyezett széles lépcsősor vezetett lefelé. Mikor e place d'armes-hoz értem, éppen többen is jöttek le a lépcsőn, s egyikük Józsi gróf volt. László értesítette jövetelemről, ezért rögtön tudta, hogy ki vagyok. Üdvözlésül intett, és rámkiáltott: - Jöjjön! Éppen maga hiányzik! - Követtem őt meg a többieket, átvágtunk az udvaron, s egy színhez értünk. - Játszott már kerékpáros pólót? - kérdezte Józsi, és megfogta a könyökömet. Valaha az iskolában, a teniszpályákon játszottuk egy változatát, sétabotokkal és teniszlabdával, de eléggé lenézett sport volt. Itt igazi, méretre igazított pólóütőkkel és valódi pólólabdával játszották, és a szín pedig tömve volt ütött-kopott, de strapabíró kerékpárokkal. Az én csapatomnak Józsi volt a kapitánya, az ellenfélét egy Bethlen nevű, igazi pólójátékos vezette. Két másik vendég és két inas játszott még velünk. Gyors, vakmerő játék volt, és állandóan összeütköztünk, de óriási örömöt okozott, ha jól eltalálta az ember a labdát, amely nagyot puffant, s ez csábítóan sejtetni engedte, milyen lehet az igazi sport maga. Nem is értem, hogyan lehetséges, hogy sípcsontjaink és a ház ablakai épek maradtak, holott az egyik kapu a házfal tövében volt. Az ellenfél nyert, de mi is lőttünk négy gólt, és mikor a bicajok visszakerültek a tartóikba, odasántikáltunk a lépcsőhöz, ahol Denise grófnő és a húga, Cecile, más vendégekkel együtt a ballusztrádra könyökölve figyelte a küzdelmeket.

Mekkora szerencsém volt, gondoltam később, mikor vastag pohárból szódás viszkit kortyolgattam, hogy arra jöttek azok az apácák! Valaki egy magas folyosón elkísért a szobámba, ahol, már újra kifogástalan öltözékben, az egyik velünk játszó fiatal inast láttam viszont. Tanácstalan képet vágott, mert a hátizsákomból előszedett holmi sehogysem akart vendéghez illő ruházattá összeállni. Nem tudtunk szólni egymáshoz, de elnevettem magam, mire nevetett ő is: a biciklivel való kölcsönös lökdösődés lebontotta köztünk a korlátokat. Belemerültem a hatalmas fürdőkádba.

Derűse grófnő és Józsi gróf elsőfokú unokatestvérek voltak, és a családban már korábban is előfordult ilyen beltenyészet.- Nálunk még annál is több a családon belüli házasság, mint a Ptolemájoszoknál volt - mondta nekem vacsoránál a grófnő. - Igazság szerint bolondoknak kéne lennünk. - O is, Cecile is sötét hajú, nagyon szépvonású nő volt, és mindkettejük arcán ott láttam azt a szomorkás kifejezést, amely az egész családot jellemezte. Az őszülő, hátrakefélt hajú, finom arcú Józsi grófról ugyanezt lehetett mondani. (Egészen fiatal korában, egy búskomor pillanatában golyót röpített a mellkasába, de az hajszálnyival elkerülte a szívét.) Régimódi bordó zsakettjában rendkívül elegáns jelenség volt. Dürer családja innen, a szomszéd városkából, Gyuláról származik, mesélte a grófnő. A magyar Ajtós - (vagyis kapus) - szót ó- német Thürer-re fordították, majd ebből Dürer lett, mikor a család kivándorolt és Nürn- bergben arany- és ezüstműves műhelyt nyitott. Vacsora után a szalonban inas barátom roppant furcsa pipát hozott be Józsi grófnak: méternél is hosszabb cseresznyefa szára volt borostyán szipókával, a feje tajtékból készült, s már füstölgött benne a dohány. A gróf kényelmesen a csüdjére helyezte a pipa végét, és hamarosan bodor füstbe burkolózott. Mikor észrevette, hogy velem együtt egy másik vendég is tágranyílt szemmel bámulja, hozatott még két ilyen békepipát; azokban is füstölgött már a dohány, mikor néhány perc múlva átnyújtották őket, de előbb a szipókájukat vízbe mártották. Az aromatikus dohányfüst a keleti fényűzés netovábbjának tetszett, ezek a pipák ugyanis egyenes és egyedülálló le61