Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 3. szám - Vajda Miklós: Az öreg író meg az ifjú vándor

Marcsi nevű, tizenhárom és tizennégy körüli gyerekekből, és Helli nevű sokkal kisebb lánykából állt; mindhárman csinosak, jólneveltek és kissé komorak voltak. Még egy barátnő is ült ott, vagy talán rokon, egy szarukeretes szemüveget viselő hölgy, akit Christine Es- terházynak hívtak, továbbá egy osztrák nevelőnő. Utóbbi kivételével valamennyien beszéltek angolul, én azonban egyetlen árva szóra sem emlékszem - csak a látványra, arra a jelenetre és annak az órának a varázsára, ott a nagy gesztenye-levelek alatt. Egészen lámpagyújtásig üldögéltünk ott és beszélgettünk, ám ekkor odabent, a levendula-illatú szobák sorában fidibusz-keltette lámpafény-körök gyúltak. A fény könyvgerinceket, festményeket, s épp a kellő mértékig, vidéki úriházhoz illő stílusban megkopott és kifakult bútorokat, sokszázszor mosott függönyöket és a zongora billentyűi fölött nyitva hagyott kottát világított meg. De milyen kottát? Nem emlékszem; ám most, hirtelen, oly sok esztendő után, be- siklik az emlékezetbe egy nagy tál, amely ott állt a zongorán, tele hatalmas vörös és fehér peóniával, s néhány lehullott szirom a fényes parketton hevert.

Miközben rendbeszedtem magam a vacsorához, meg később, lefekvés előtt is, megnézegettem a szobám falán függő képeket. Volt ott egy magas sziklacsúcson álló Schloss Glanegg, aztán Ilona grófnő Almásy-rokonságának számos tagja, meg több, prémes- handzsáros pompában feszítő Wenckheim. És volt még ott egy korai tizenkilencedik századi színes nyomat is, az nagyon megkapott. Poszt-Regency korabeli (vagyis 1820 utáni) fess, göndörszakállas, bajszos ifjú hímet ábrázolt kék pávaszem-mintás nyakravalóban, piros angol vadászkabátban - azt hiszem, Zichynek hívták. Egyike volt ez azoknak a legendás magyar kentauroknak, akik akkoriban a középangliai grófságok falkavadászatain hajmeresztő lovaglásukról híresültek el. Szinte láttam őket, ahogy gyülekeznek a badmintoni mezőn a hajtás előtt, vagy Ackermann-metszeteken éppen valami gallyakból rakott kerítés mentén vágtatnak a vonyító falka nyomában, a Ranksborough-szorosban űzik a rókát, a Whissendine patakon ugratnak át, vagy községek zöld mezőin rúgtatnak templom- toronytól templomtoronyig; többnyire mégis a dúsan rakott asztalok mellett tűnnek föl ezek a pazar ifjú amatőr sportemberek, az esti vadászlakomákon, ahol estélyi rózsaszínben, szerteszét heverő szalvéták, italhűtő vedrek és üres palackok közt, poharukat emelve, szilaj üdvrivalgás kíséretében talpra ugranak. A képek sarkában a jelmagyarázat a különféle Osbaldestonesok és Assheton-Smithek mellet gyakran említ egy-két nimródot a Nagy Magyar Síkságról is.9

Másnap aztán a könyvtárban, miközben a szomszéd szobában folyt a házitanítás, igyekeztem megtudni az Alföldről, amit csak lehetett, míg aztán el nem indultunk piknikezni. Előállt egy csillogó küllős, négykerekű, victoria-szerű nyitott hintó, és mi valamennyien fölszálltunk. Igen meglepett a kocsis feketesújtásos libériájához tartozó kalpag. Olyasféle volt ez, mint egy lapos, fekete nemezkalap - vagy tán bársonyból lehetett? - elől derékszögben fölfelé hajlított karimával, tetejére pedig hátranyúló félkörbe görbített fekete strucctoll volt tűzve, és két halfarok formára vágott fekete szalag libegett utána. Vajon a török szpáhik vagy tán a janicsárok öröksége volna ez? Netán még a honfoglaló magyarok hozták magukkal? (Ilyesmiken törtem a fejem akkoriban.) Az odaúton gyakori kalaplenge- tések és köszöntések kísértek bennünket, s alig tettünk meg fél mérföldet, az útszélről reszkető hangú üdvözlés hangzott. Ilona grófnő nyomban megállíttatta a kocsit, leugrott, s a következő pillanatban egy fejkendős vénasszony karjaiban találta magát, majd a fölismerés izgatott kiáltásai, sok beszéd és nagy nevetgélések - meg, gondolom könnyek és újabb ölelések - után visszaült, szemlátomást igen meghatottan. Addig integetett hátra, míg csak el nem tűnt mögöttünk a néni, aki egy falubelinek az anyja volt, tizenöt éve kivándorolt Amerikába, de a honvágy most hazahozta. Csak éppen két napja, hogy megérkezett.

9 Mint például egy Esterházyt, vagy egy Sándor grófot, Pauline Metternich apját; később pedig, bár ő Bohémiából származott, az Országos Nagydíj-győztes Kinskyt.

55