Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 3. szám - Kapuściński, Ryszard: Ében (III. rész) (Fordította: Szenyán Erzsébet)
Ryszard Kapuscinski Ében A kobra szíve Ebből a lelkesült, elragadtatott hangulatból hamar a földre szállítottak utunk valóságközeli nehézségei. Az első legfontosabb kérdés ez volt: merre tovább? Mert amikor a széles síkságra jutottunk, az addig széles út hirtelen többfelé ágazott néhány, egyformának látszó, ám más-más irányba futó mezei úttá. És sehol egy útjelző, egy felirat, egy nyíl! Az asztal simaságú, magas fűvel benőtt síkságon nincs sem hegy, sem folyó, sem természetes eligazító pont vagy jel, csak a mezei utak véget nem érő, egyre zavarosabb, összegabalyodott hálózata. Még kereszteződést sem láttunk, csak néhány kilométerenként, sőt, néha párszáz méterenként újabb és újabb elágazásokat, csomópontokat, amelyekből a szinte egyforma utak kaotikusán futottak a legkülönfélébb irányokban. Megkérdeztem a görögöt, hogy mit tegyünk, de ő, tanácstalanul nézgelődve, ugyanezt kérdezte tőlem. Sokáig mentünk csak úgy, vaktában, lehetőleg olyan utakon, amelyekről úgy gondoltuk, hogy nyugatra (vagyis a Viktória-tó felé) vezetnek, de elég volt megtennünk néhány kilométert, s a választott út hirtelen, minden ok nélkül elkanyarodott isten tudja, merre felé. Teljesen összezavarodtam, leállítottam a motort, hogy eldöntsük, merre menjünk tovább, annál is inkább, mivel nem volt nálunk pontos térkép, de még iránytű sem. Hamarosan újabb nehézséggel kellett szembenéznünk, közben ugyanis dél lett, eljött a legnagyobb hőség ideje, amikor a világ itt szinte meghal, teljesen el- csöndesedik. Ilyenkor az állatok a fák árnyékába húzódnak. A bivalycsordáknak azonban nincs hova bújniuk, ahhoz túl nagyok, túl népesek. Egy-egy csorda akár ezer bivalyt is számlál. A legnagyobb hőségben az ilyen állatsereglet egyszerűen mozdulatlanná merevedik. És esetleg éppen azon az úton, amelyen haladni szeretnénk. Közeledünk: előttünk vagy ezer sötét gránitszobor, földbe gyökerezett lábbal, mozdulatlanul. Hatalmas erő szunnyad a csordában, hatalmas erő, amely ha épp mellettünk robban, halálos lehet. A hegyről lezúduló lavina ereje ez, éppen csak egy felhe- vült, tébolyult, tajtékzó vére által hajtott lavináé. Bernhard Grzimek meséli, hogyan figyelte hónapokon át egy kis repülőről a Serengeti-fennsíkon élő bivalyok viselkedését. A magányos bivaly nem is reagált az egészen alacsonyan szálló repülő zajára: nyugodtan legelészett tovább. Más volt a helyzet, amikor Grzimek nagyobb csordát közelített meg. Elég volt, ha akadt a csordában egyetlen túlérzé21
