Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 2. szám - Olasz Sándor: Látomás képrendszer az újabb magyar regényben (Szilágyi István, Krasznahorkai László, Sándor Iván)

Koháry diákkorában is Becsben vett citromot édesanyjának. Olasz kifejezéssel utal arra is, hogy ő nem vágyódik holmi „specialéra", különös fűszerszámra. A trombitások által ebéd után „egy versben" elfújt „szép paxaméta" ugyancsak olasz zenei fogalom: a pássá mezzo megfelelője, kétütemű tánc. A madársült kedvelése szintén jellemzi az olaszok étkezését, s Koháry versében is megsütendő madárkák függenek „az pálcán aprón ispékelve". A borok között pedig - egy olasz lexikonnal szólva - a „tüzes, erős, fanyar, bársonyos" vernaccia az „igazi borelőkelőség".

Az átmenet a moralizáló tanulságba a 40-41. strófa: itt még négyszer ismétli, mint valami mulatónóta-sort: „Vígan lakjunk, vígan!" Aztán váratlanul kiderül, hogy mindez „elme főzte étek": a hatalmas lakomát csak elképzelte. Húsz-versszakos bizonysága következik a dolgok „tartásom szabta" elviselésének, a lelki csendességben való megnyugvásnak - aztán a legutolsó sorban váratlan crescendóval mégis a kulináris élvezetek előjátéka, a kóstolás tolul költőnk cserepes ajkára; ebben a versben igazán csak így fejezheti ki szabadságvágyát: „és csak azt kévánnám, hogy megkóstolhatnám az szép szabadságot"!

Kohárynak van egy még nem publikált (S. Sárdi Margit által felfedezett) verse, a Vadászni készülünk... kezdetű kb. 600 soros vadászatepillion. Címében határozottan kiemeli az elhitetés barokk programját: Az fűzfaverseknek faragására nézve hitessük el magunkkal az egy órában döbbeni szabados sorsunkat, és ez következendő leírt szóknak bötűibűl faragjuk ki unalmas verseinket. Értsd: tegyük elhihetővé a börtönben az „előbbeni" szabadságot. Most tehát a vadászat „a lakoma". Új versébe (ha előbb írta, mint amazt) Koháry minden moralizálás, előfeltevés nélkül belevág. A néhány sornyi prózás bevezetés (a vers akrosztichonja) kezdődik úgy, hogy Vadászni készülünk.., s a vadászat egészséges voltának hangsúlyozása után járni is kezd a hatszáz soros versmalom. Ha a megfejtő címet nem ismernénk, 580 soron át azt hihetnénk, hogy szó sincs itt elhitetésről, a vadászat, a szabadság kedvelt foglalatossága visszaidézéséről. A mozgalmas kiseposz hitele, szinte epikai egyidejűsége a benne történtekkel, kétségtelennek látszik. Csak akkor botlunk a büdös küblibe, akkor kezd fojtogatni a levegőtlen, szennyes munkácsi börtöncella, amikor már mindössze ez a kilenc sor van hátra a hatszázból:

Eltölt az egy óra, mert már Munkács vára tűnek az elmémben,

Szokott vadászatom hiába óhajtom Bereg vármegyében,

Körülvett az ínség, és az keserűség vadász én szívemben,

Elhittem, de itt is lehet még mostan is, mint vadon erdőben,

Rabságos ügyemben s annak ő szennyében, mint sűrű tövisben, Üdvösségesébbcn, sokkal is könnyebben tűrő szenvedésben Lelkem isméretit s az magam életit vadászom s vizsgálom,

Nagy jó reménségben s lelki csendességben üdőmet mulatnom,

Jobb de bizony nékem keseregve vétkem az Istent imádnom.

Amit kiemeltem, az a legfontosabb Koháry börtönköltészetéből: a magábaszállás, az önismeret kényszerű alkalmának Isten színe előtti hasznos kitöltése, az állhatatosság gyakorlása. Ez a következetes és csendes heroizmus adja a tartását Koháry verseinek. A dallama is ilyen; lassan, módosán, cifrázat nélkül vonul, telt és érett:

Elmúlt már melege, s nincs még tél hidege, járhatunk kedvünkre,

Szele fújván ősznek, levele erdőknek hullton hull az földre,

Zörög már az haraszt, elhagytuk a tavaszt, jutottunk az őszre.