Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 2. szám - Cseke Péter: A sztánai tűzhely (Kós Károly otthonosságélménye)
És nem csodálatos-e: azóta elzúgott két világháború, de a sztánaiak emlékezetéből egyik sem tudta kitörölni vagy elhalványítani az 1914-es farsangot, amikor Móricz Zsigmond náluk járt?!- Olyan bál azóta sem volt - így kezdi emlékezését Boldizsár Jánosné, aki pedig csak az iskola ablakán át lehetett részese, szemlélője az eseménynek, lévén akkoriban iskolás leányka. - Úgy tudtuk, hogy valami nagy úr érkezik, mert mind béhívták a nagyobb legényeket, hogy figurázzanak... Csak másnap terjedt el a hír, hogy Móricz Zsigmondért történt az egész... Végig a táncosokat figyelte, rajzolt meg jegyzetelt, s nagyon szerette a kolbászt és a káposztalevet, amivel a szakácsnő nem is fukarkodott. Nem hiszem, hogy csak ezért jegyezték volna meg a Móricz nevét. Mert a továbbiakban az derül ki a Boldizsárné elbeszéléséből, hogy Móricz bizony nem sokat aludt a bál után. Vasárnap délelőtt már ott volt a templomban, beült a nép közé, gyönyörködött a beszédükben és a ruházatukban. „A bálunk kitünően sikerült, és bizonyos, hog\/ sem azelőtt, sem azóta nem volt ilyen bál Kalota- szegen; még ma is emlegetik azok, akik megérték és élnek. [...] Lenn a faluban az állami iskolában lámpagyújtás után nemsokára kezdődött a tánc, és reggelig tartott. Jó cigány, jó és sok étel meg bor s pezsgő is. Móricz Zsiga úgi/ forgolódott az emberek között, mintha közülünk való lett volna. Mosolygott, beszélgetett, táncolt és rengeteget jegyzett egész éjszaka. Másnap még beszánkóztunk a faluba - maradékra és csendes beszélgetésre, s este elutazott vissza Pestre. Hiszem, nem bánta meg, hogy eljött volt, mert ebből a muzsikás, vidám, szánkózó, havas téli napból született meg talán legnapsuga- rasabb írása, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül." (Találkozásaim Móricz Zsigával, 1939.]- Összeszedte a falut - jön szembe velünk a hetvenkét éves Bálint János. - Nézze csak a román templomot: az ő rajzai alapján építették meg 1928-ban. A magyar iskola építését is ő harcolta ki 1930-ban. A főispán mind halogatta az engedély kiadását, de csak addig, ameddig akkorát csapott az asztalára, hogy a tinta kiömlött rajta: „Nem majd, hanem most!" Mire az csak hápogni tudott: „Megcsináljuk, Károly bácsi, hogyne csinálnék..."- Ő ajánlotta fel nekünk, hogy elkészíti a templom rajzát, ne menjünk azért idegenhez. S az első gondolata az volt: milyen szép lenne itt a falu közepén - egészíti ki az előbbieket Dan Teodor (hatvanegy éves), aki 1944 és 48 között községi bíró volt s Kós Károly jó embere. - Ritka odaadó ember volt domnu' Kós, mindig csak azt nézte, hogy miként lehetne kiemelni a falut a sárból, az elmaradottságból. A kaszálója a miénk mellett volt, hát sokat dis- kuráltunk. De ha egyik nap elterveztük, hogy köves úttal kell összekötnünk a falut az állomással, másnap már hordtuk a követ...- Berecz B. Ferencnek szűk volt az udvara, s bizony nagy gondban volt, amikor építenie kellett: mitévő legyen, hogy a kis portán mindennek jusson hely, aminek kell. Amikor ezt meghallotta Kós Károly, olyan tervet rittyentett, hogy azóta is a Berecz-porta csudájára járnak - emlékszik vissza id. Gál István (hatvannégy éves). - Vincze Jánosnak bolthelyiségre volt szüksége, de a módjából nem futotta egy külön épületre. Kós Károly ezt is megoldotta: olyan házat tervezett neki, amelyikben árulni, raktározni és lakni is lehessen. Ma is onnan vásárolunk. Szokása volt, hogy mielőtt bejött volna a faluba, előbb körbejárta a határt, így mindenkiről tudta, hogy miként gazdálkodik. Aztán odament az emberekhez, s előadta az ő meglátásait: hogy ebbe a földbe inkább ezt kellett volna vetni, amoda meg amazt. Volt is foganatja a szavának, mert a nádasi hegyen olyan zabja termett, mint még addig senkinek. Én tudom, mert 1940-ben az asszonnyal nála dolgoztam. S olyan tavaszbúzája sem volt senkinek, mint neki: sorba vettette és megkapáltatta...- Két vagy három esztendővel ezelőtt járt itt utoljára - említi mint nagyon jellemző esetet a „falu esze", a hetvenhat éves Boldizsár János B. - , és kihívatott engem magához a Varjúvárba: annak idején beoltott az erdőben két körtefát, s ha még nem fedezték volna fel a falubeliek, hát vezessem rá őket... Mindig a legrosszabb helyen voltak az ő földjei; állandóan csereberélte őket - kanyarodik vissza félévszázados emlékekre. - Sokat-sokat küsz62
