Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 2. szám - Kertész Ákos: Az örökség (Történelmi regény. Vázlat)

menedéket nyújtott nekik, jogosan akarja kirúgni őket. Géza két napig nem beszélt. Ha enni kapott valamit, megette, de nem vetkőzött le, ágyba nem feküdt, székre nem ült. Hátát a falnak támasztva a szőnyegen kuporgott, és üres tekintettel bámult a semmibe. Olgica pillanatról pillanatra jobban gyűlölte, és Lili, az anyja úgy érezte, beleroppan abba a teherbe, amit a fia jelentett számára így.

Két nap múlva megjött a fölmentő telefon. Nándi bácsi azt üzente, hogy Géza csomagoljon, ha van mit, és jelentkezzen a Lónyay utca 9-ben, a Collegium Emericánában, a dominikánus atyák fiúinternátusában, (ahol egy úgynevezett „Menekült Otthon" működik, ami egyedül maradt zsidó gyerekek álcázott búvóhelye), páter Mihalovics Vendelnél. Géza megcsókolta Anyut, húgát és a kisöccsét, Koestler Jani bácsival és Janikával, az unokaöccsével kezet rázott, és kerülte Olgica tekintetét. Úgy ment el, hogy nagynénjének nem is köszönt, miközben tudta, hogy rohadt igazságtalan, mert Olgica az életét kockáztatja a Kálmán családért...

A kollégiumban semmiféle páternél nem jelentkezett, hanem egyenesen a srácokhoz ment. Sziasztok! Ti mind bujkáló zsidók vagytok? Pszt! - szólt rá egy magas, szőke, göndör hajú srác, akit, mint később kiderült, Kohner Pólónak hívtak.

Szóval mind, értette meg Géza.

Éppen, hogy nem mind. Él itt két igazi menekült család, mondta Póló, a Szilágyiék és a Lakatosék. Mi többiek... hát mi igen.

Az internátusi szárny két emeletes volt, emeletenkint három lakással, minden lakás egy előszobából és két szobából állt, klozet minden emeleten a hátsó lépcsőházban. Minden szobában két emeletes vaságy volt puszta matraccal, egy vaskályha, semmi más. Ha a kályhába bedurrantottak, azon lehetett valamit főzni. Már aki szerzett valahonnan edényt, mert a papok egy tányért sem adtak. Két fölnőtt asszony is volt a bujkálok között, kisgyerekek anyukái, az egyiknek egy, a másiknak három kicsi, hat éven aluli gyereke volt, de nem a két anyuka, hanem három tizenhat év körüli fiú volt a főnök. Afféle triumvirátus. Az egyik Kohner Pál, aztán egy Glück Andor és egy Weinberger Jóska nevű srác, akik Mátészalkáról együtt szöktek ki a gettóból, és tehervonat ütközőjén lógtak föl Pestre. A többi gyerek egyedül bujkált, volt közöttük egy hétéves lány is a három éves tesójával. Az is egyedül. Elvitték a szüleit.

Kell itt valakinél jelentkezni?

Nem kell, csak ne pofázd el sexakinek, hogy itt dekkolni lehet, mert már nincs több hely. A dominikánus atyák leszariaak minket, nemhogy kaját, de még takarót sem adnak, viszont azt csinálunk, amit akarunk. Úgy élünk, ahogy tudunk, azt esszük, amit szerzünk, akkor gyújtunk be a vaskályhákba, ha tüzelőt lopunk.

Géza ekkor gondolt egy nagyot, és az Ágoston Sütöde, Gyulaháza, Kossuth Lajos utca 10. cégtul.: Ágoston Tibor, alapíttatott 1889 fejléccel ellátott papírra ráírta fölnőtt írással, hogy Kálmán Géza. Gyulaházi Lakos, szül. Budapest, anyja neve Villányi Lili, ettől-és-ettől nálam áll alkalmazásban, mint pékipari tanuló stb. Ezt az igazolást a községi leventeparancsnok kérésére, levente igazolvány céljára állítottam ki. Aláírás: Ágoston Tibor. És a cég körpecsétje. A bujkáló zsidógyerekek álmél- kodva nézték.

Ezután Géza vett egy bejelentőlapot, szabályosan kiállította és azzal együtt megkereste a kolostori épületszárnyban páter Mihalovics Vendelt. Bemutatta ne17