Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 12. szám - Lovász Andrea: Gyermek – irodalom (diskurzusváltozatok)

más ellen, mert a pedagógiai ismérvek túlértékelésének, kizárólagos hangsúlyozásának elméleti szempontú tarthatatlanságát bizonyíthatják.

Nemcsak a gyermekirodalmi művek elhatárolásakor jelent veszélyt a pedagógiai szempont prioritása, hanem szűkebb értelemben is: a gyermekirodalmi művek egyoldalú megközelítése ellehetetleníti az adott mű recepcióját. Publikációkban ellenőrizhető tény, hogy „a klasszikusnak tekintendő gyermekirodalmi művek egyes interpretátorai viszont a valóban értékes műveket is csak pedagógiai aspektusból értelmezik.17 Ilyenkor többnyire a 'fiktív' gyerek lebeg a szemük előtt. Nem a valóságos, hanem egy olyan, amilyennek az aktuális pedagógiai elképzelés látja vagy kívánná nevelni a gyereket. Kicsemegéznek mindent, ami „építő" szellemben nevelheti a gyermekolvasót, közben éppen maga a mű vész el s a tanítandó, nevelendő gyermek."18 A kor kultúrpolitikájának ismeretében még menthető (?) lenne, hogy 1952-ben Fehér Klára elmarasztalja A Pál utcai fiúkat, mert iskolaellenes a szemlélete,19 de mivel magyarázható az, hogy Varga Katalin: Tündérforgó című mesekönyvéről 1999-ben a következőket írja a recenzens: „Nagyon sok erénye van ennek a könyvnek. Az egyik legfőbbnek mégis azt tartom, hogy a gyönyörködtetés közben tanítani és nevelni akar (hogy ne kisebb ars poeticát idézzünk, mint Horatiusét)."?20

A gyermekirodalom pedagógiával való kapcsolata, illetve ennek problematikussága ismét felhívja a figyelmet a szó- és fogalomhasználat tisztázatlanságára. Ha ugyanis a gyermekirodalom szó minden olyan szöveget jelöl, amelyet a gyerekek olvasnak - függetlenül attól, hogy nekik szánták-e eredetileg vagy sem - akkor értelemszerűen ide sorolandók az ismeretterjesztő könyvek, a gyermek- lexikonok, gyermekenciklopédiák, atlaszok stb. Ebben az esetben az irodalom szó használata indokolatlan, a gyermekolvasmám/ok fogalmát kellene bevezetni. A szűkén értelmezett irodalom ugyanis szépirodalom - bár az értékítéletek befolyásolják, hogy mit tartunk irodalomnak, és mit nem, és az érték tárgyias fogalom (helyzet-, kritérium- és érdekeltségfüggő). Bár változhat a művek megítélése, abban az értelemben, hogy azokat irodalomnak tartjuk-e vagy sem, de az irodalmiság kritériuma többé-kevésbé meghatározható a tapasztalat irányából: „Az értékítéleteknek feltétlenül közük van ahhoz, mit tartanak irodalomnak és mit nem - nem feltétlenül abban az értelemben, hogy az írásműnek 'szép'-nek kell lennie ahhoz, hogy irodalom legyen, hanem abban az értelemben, hogy olyan fajtájúnak kell lennie, amilyennek a szépet tartják; de lehet egy általánosságban felértékelt mód alacsony színvonalú példánya is. [...] A 'szépirodalom', illetve a belles lettres fogalma ebben a tekintetben kétértelmű: vonatkozik az olyasfajta írásra, amelyet általánosságban magasra értékelnek, miközben nem feltétlenül jelenti, hogy ennek egy-egy konkrét példánya «jó»."21

Az ilyenfajta irodalomdefiníció a formalisták meghatározásával rokonítható, amennyiben a „szép" a nyelvhasználat sajátos módját jelöli. A formalizmus irodalomelmélete megoldást jelenthetne a gyermekirodalom fogalmának egy alternatív értelmezésére is, ugyanis a gyermekirodalom esetében ténylegesen működni látszik az a modell, mely szerint adott tartalom - a jelen esetben a gyermek életkorából adódó lelki, érzelmi, intellektuális sajátosságai által meghatározott tartalom - csak alkalom, eszköz a forma létrehozására. Ebben az értelemben a gyermekirodalom megnevezés formailag értendő - ez a fajta fogalomhasználat szigorú határokat jelölne ki a gyermekirodalom számára. „Kimaradnának" viszont olyan irodalmi művek a gyermekirodalom köréből, mint az eredetileg nem a gyerekeknek szánt, de később azok olvasmányává lett írások. A formalista irodalomelmélet érvényesítésének hiányossága az is, hogy a kanonizáció problémáját nem tudja rendszerbe építeni, ti. a forma dominanciája a változó tartalom függvénye: a gyermek előtag használatával járó irodalomesztétikai karakterisztikumok a pszichológia, pedagógia, szociológia fejlődésének tükrében folyamatosan módosulnak.

Ha a gyermekirodalom elsősorban irodalom - és elfogadjuk a tapasztalati alapon történő meghatározását -, tehát nem soroljuk az irodalom körébe a gyerekeknek készült ismeretterjesztő munkák tömegét (amelyek természetes módon tanítani akarnak), és nem pedagógiai szempontok dominálnak az egyes gyermekirodalmi művek megítélésében, még mindig problematikus marad a munkák esztétikai kritériumok szerinti besorolása. Ugyanis „az esztétika nem ismer ma megfellebbezhetetlen szabályokat, olyan méréseket, amelyekkel biztosan eldönthetnénk egy műalkotás értékét. Megtanulható egy könyvről, hogy ilyennek vagy olyannak illik tartani, de azért ez nem az igazi, s az őszinteségre vágyó ember berzenkedik is ettől. Ne kívánjuk ezt senkitől. A kamaszoknak is már ma93