Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 12. szám - Podmaniczky Szilárd: A végzet alkonya (irodalmi forgatókönyv)
Az ápolónő föláll, az egyik gyógyszeres szekrényből vattát vesz elő, betömködi mind a két orrlyukát, a vatták kilógnak.- Vérzel - kérdezi a matróz.- Ne játszd meg magad. Most értél hozzám utoljára. Te meg akarsz enni. Olyan a szád, mint egy szivattyú. Nem bírnak téged a hajszálereim. A kéményseprő a tükörben igazgatja a sapkáját.- Az orrán át vérzik a szíve - mondja okoskodva a kéményseprő, mintha egy sanzonból idézne. Ebben a pillanatban egy nejlonzacskó csúszik az ápolónő fejére. A kéményseprő sapkás fejének tükörképe elhomályosul. * A benzinkutas a benzinkút előtt egy hosszú botra hegyet farag késével. Aztán felkap egy szatyrot, és árkon-bokron át rohan. Beér egy erdőbe, ahol egy öregasszony már ül a tűz mellett, és szalonnát nyársal.- Zseni vagy - mondja a benzinkutas -, ha magamra hagyatkozok, akár egy évet is várhattam volna.- Eltúlzod, öreg - mondja az öregasszony föl sem nézve azért, mert van még bennem egy kis élet? Nohiszen. A benzinkutas is a tűzbe tartja a szalonnáját, letépi a csíptetőről a papírfecniket, följegyzéseket, és a tűzbe dobja mind.- Életem legszebb napja - mondja a benzinkutas.- Várd ki a végét - mondja az öregasszony. * Ismét a kártyateremben vagyunk. Az asztalok körül senki, üres a szoba. A pakli középen, három helyre leosztott lapok az asztalon. A poharak teli borral. A ló feje nincs a rácsozott ablakban. A boros hordó mellett a sarokban három pár cipő. * A lovas vágtat a nappali földeken, nyomában por, porfelhő. Olyan, mintha közeledne, de valahogy soha nem ér közelebb. Közben magában mondja a lovas:- Fényes nappal, nincs ennél gyatrább. Fényes nappal vágtatni, mintha meg se akarnék állni. Pedig jól látok mindent. Mindent? Még a végén tényleg mindent. Alig hogy megállók, mintha odaragasztottak volna. Most akkor a bátorság vagy a félelem hajt? Az utazás fiatalít. Ami már mögöttem van, nem bánom, megöregedett. Szélhajtásos a lovam? Feltűnően gyors. Persze, nekem mindig ugyanolyan. Ha tudnám, hova hajtok, lelassulna ez az egész. Sehova? Majd ha egy szép napon kitöröm a nyakam, az lesz a sehova. Majd magától jön a nap. Magától? A távolban föltűnik valami. Előbb apró, pici pontok, majd mind jobban látható darabokra foszlik szét, hol homályosan, hol élesen. A két nő, a vörös és a szőke bikiniben, napszemüvegben fekszenek az autójuk mellett egy pokrócon, fejtől lábig, lábtól fejig mintha piknikeznének a pusztaságban. A lovas elvágtat mellettük, de aztán gyorsan visszafordul. A nők nem mozdulnak, por lepi karcsú testüket. 16
