Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 12. szám - Bálint Tibor: Egy jólöltözött férfi (elbeszélés)
Bálint Tibor Egy jólöltözött férfi Megeheti a bablevest hetente háromszor is, nem lesz semmi baja tőle! Csak a haspókok fintorognak örökké, akik úgy néznek a tányérba, mint a holdkóros a fénylő korongra! Miért is ne enné? Mivel különb maga? Ismerek egy főépítészt, aki köménylevest iszik reggelire pirítós kenyérrel; de eszébe sincs ferdén pillantani a feleségére, vagy beugrani a gyorsbüffébe, hogy öklömnyi töltelékeket gyömöszöljön le a torkán, mint mások... Érje be azzal, ami van, ne turkáljon az ételben! Hiszen az embereknek nincs röntgenszemük, hogy a hasába lássanak, és megkülönböztessék a babot a libamájtól, nem vonja senki felelősségre, hogy mit evett. És ugyanbiza min akar spórolni, ha nem a gyomrán? A hat pár cipő jól fog, igaz-e, az Eszterházi-kockás kabát szintén, de arra nem gondol, miből rakja össze szerencsétlen lányom a sok pénzt! Mi ebben az időben már gyűjtöttünk az apósával, kötvényünk volt, arra törekedtünk, hogy öregségünkre legyen hova lehajtanunk a fejünket! Mert az ember nem törődhetik szüntelenül a hasával. Meg aztán közbejöhet szerencsétlenség, betegség, halál, erre soha nem gondol? Pecsenye Gyula az asztalnál ült, a tányér fölé hajolva, s valahányszor elcsattant egy-egy újabb mondat, összerezzent, mintha fakanállal a fejére ütöttek volna, s dühösen nézte, tologatta az ellenszenvesen tömzsi babszemeket. Védtelennek érezte magát, alig mert megszólalni. Már régóta nem evett egy rántott borjúszeletet, egy Eszterházy-rostélyost, csak az emésztő sóvárgást ismerte, az ábrándokat, és a krumpli meg a paszuly sűrűn váltakozó unalmas ízét. Tiltakozni azonban nem mert; most is ijedten motyogta:- Szóltam valamit?... Villanásnyi csend következett, amikor az ellenfelek hirtelen egymásra merednek, hogy megsejtsék, vajon melyikük lesz a gyengébb. Pecsenye Gyulát már a tapasztalat is félénkké tette; elsápadt, és amint a kanalat maga elé tartotta, az asszony rögtön lecsapott rá:- Nem érdekes, hogy szólt vagy sem, úgyis tudom, mire gondolt: engem nem lehet becsapni! Amíg csak az ételről volt szó, Gyula hallgatott, de a kötekedéstől hamar elborította a düh. A kanalat a tányérba lökte, fölállt és átment a kisszobába, ahol máso5
