Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 11. szám - Boldizsár Ildikó: A félegyházi mesekirály (Seres József félegyházi parasztgazda népmeséi — Közreadja: Bereznai Zsuzsanna)
módszere az Aladdin című mesénél követhető nyomon: megfigyelhetjük, hogy egy több mint 40 éve nem mesélt mesét hogyan alakít a magyar népmeséi hagyományokhoz, motívumokhoz, valamint saját mindennapi életéhez: pl. Aladdin meggyón, amikor hazajön a barlangból, majd az újságban olvas arról, hogy férjhez akarják adni a királyleányt. Szívesen alkalmaz rendhagyó mesekezdő- és záróformulákat, sok párbeszédet, helyszínrajzokat a Kecskemét környéki pusztákról, és hosszan ecseteli egy- egy mesehős szépségét. Bereznai Zsuzsanna, a gyűjtő, szakszerű munkát végzett: nemcsak Seres József életrajzát mutatja be részletesen, hanem a félegyházi mesélési alkalmakat is. Ezek nem térnek el más tájegységek szokásaitól: az emberek meséltek pásztorkodás, legeltetés, kapálás, kaszálás, szőlőkötözés, kukoricaszedés, szénagyűjtés közben („Jóska kapált legelöl, oszt mesélt. így aztán a többieknek is igyekezni kellett a kapálással, hogy ne maradjanak le, mert akkor nem hallják a mesét" - meséli az egyik parasztasszony.) És meséltek benti munkák közben is: kukoricamorzsolás, babfejtés, krumpliválogatás, mákpucolás, diótörés, dohányválogatás idején a történetmondás- és hallgatás segítette a munkát. De csak egy ideig, hiszen „később lett morzsológép, aztán megszűnt a mesevilág: a gép zörgött, annál nem lehetett mesélni." Ma már a televízió váltja fel a meseszót és a morzsológépet, a tévé mellett végképp nem lehet mesélni. Számomra egyébként igen meglepő adat, hogy Félegyházán régen általános szokás volt mesemondót fogadni a gyerekek mellé, legalábbis a jobb módú családok ezt tették. (Móra Ferencnek is volt egy saját mesemondója, akit Messzi Gyurkának hívtak, úgy ahogyan későbbi hősét...) Bereznai, a gondos gyűjtő mesebiológiai adatokkal is szolgál: pontosan lejegyzi azt is, hogy kitől tanulta a mesekirály az egyes meséket, és milyen alkalommal, hogyan mesélte ezeket: „ha mesélni kezdett, arca hamiskásan felragyogott, s megszűnt körülötte az idő. Derűs kedvvel, ráérős, szelíd nyugalommal mesélgetett akár egy fél napon át is - nem fáradt el, és alig akarta elengedni a vendéget." Igazi csemege a kötet végén található és élvezettel forgatható szómagyarázat is. Mint mondtam, nagy öröm egy ilyen gyűjtemény megjelenése, de nem kerülhetjük meg a mese és a mesélés jövőjének kérdését. Voigt Vilmos az ELTE Folklore Tanszékének vezetője a kötet előszavában felteszi a kérdést: „Vajon van-e, aki tovább is viszi a meséket?" O maga nem nagyon hisz ebben a lehetőségben, egy sok évszázados hagyomány utolsó dokumentumának tartja Seres mesegyűjteményét. Pedig van némi remény: Amerikában az egyetemeken tanítani kezdték a mesemondást, talán a mesék kihalása előtt nálunk is be lehet majd egyszer iratkozni mesemondó szakra. Csak legyen, aki hallgatja és érti még akkor a történeteket! 109
