Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 11. szám - Bánszky Pál: Népi szobrászat, 2000
Bánszky Pál Népi szobrászat - 2000 Népi szobrászatunk első érdemi összefoglalására Andrássy Kurta János szobrászművész vállalkozott A magyar nép szobrászata című, Misztótfalusi kiadásában 1944-ben megjelent könyvében. Bevezető gondolatként a következőt írja: „A népművészetet, és vele együtt a népi szobrászatot is, eddig csak az etnográfia tárgykörének tekintették... Az etnográfusok természetesen csak annyiban foglalkoztak velük, amennyiben tárgykörük megkívánta. Ez természetes is. A népi plasztika, bár szerves része a népművészetnek, mégis inkább a képzőművészet tárgykörébe tartozik. Szemléleténél azonban mindig a népművészet teljességével együtt kell nézni, mert csak így válik érthetővé formai és szellemi stílusa, így határozható meg." A XIX. században általában a használati tárgyakhoz tapadtak a plasztikai részek. így faragópad- hoz, kézbe illeszkedő fogókhoz, botokhoz, csanakok fogóihoz. Valójában csak az egyházi és a szakrális jellegű szobrok számítanak már ebben az időszakban is kivételnek. A XX. század első felében már mutatkoznak a változás első jelei, amikor a visszaszorulóban lévő használati tárgyak helyét kezdik elfoglalni az esztétikai célzatú, vagy éppen szobor jellegű faragások. Visszatérő témává válik például a szántás-vetés és a kenyérszegés. Amíg a görögségnél a nemzeti ideált a meztelen atléta alakja jelképezte, addig nálunk a lelkek mélyén az etnikum, illetve az ősi szabadság ideáljaként a pásztor, tehát a juhász, gulyás, kondás, illetve a csikós alakja vált jellemzővé. A tematikán túl az alkotók egy része ösztönösen is kapcsolódik a hagyományhoz, a népművészet világához. Ilyen kötődésre figyelhetünk fel a gyakori archaikus, például frontális kompozíciós megoldásokban, s abban, hogy a legkisebb mértékben sem jelentkezik a naturális szemlélet, s nem törekszenek a portrészerű ábrázolásra sem. A XX. század második felében új lendületet vett - mind mennyiségében, mind színvonalában - a hagyományhoz kapcsolódó népi szobrászat. Az I. országos pályázaton, és annak 1974-ben Debrecenben megrendezett kiállításán, a bíráló bizottság válogatását követően 118 szoborfaragás került bemutatásra. Ennek a pályázatnak lett felfedezettje az I. díjas Örsi Imre. AII. és a Hl. országos pályázatokból a válogatást követő kiállítás 1991-ben és 1996-ban Kecskeméten került bemutatásra kiemelt I. díjasaival, Zsitva Miklóssal és Répás Jánossal. 2000-ben - a kereszténység 2000 éves történetéhez, és a magyar államiság 1000 éves múltjához kapcsolódóan - a Pesti Vigadó Galériája és a Dunaföldvári Faragó Galéria adott otthont a IV Országos Népi Szobrászat pályázat java anyagának. A pályázók körében mindig újabb és újabb alkotók tűnnek fel. Most is a 38 alkotó több mint fele először pályázott. A népi szobrászat a hivatásos művészettől eltérő előfeltételek mellett, más környezetben, más technikai adottságokkal, a szakmai előképzettség tekintetében is eltérő módon jön létre. Munkáiknak eltér a társadalmi rendeltetése is. A szoborfaragó emberek legtöbbjénél ez a tevékenység nem megélhetési kérdés, hanem lelki szükségletből, valami belső kényszernek engedve fejezik ki magukat, s ezért képesek - az ajánlott témák elfogadása esetében is - olyan ismeretlen belső világot feltárni, amitől többet tudunk meg magunkról és az emberiségről. A most két első díjat kapott személy 70 év körüli alkotó. Vastag János Stáció jelenetsora 14 rajztáblá- nyi felületen 93 darab 25-30 cm magas szoborfigurát vonultat fel, plasztikaiig igényes, realista szemléletű, de nem naturális megoldásban. (Ez a szoboregyüttes bármelyik egyházi kiállítás vagy temp89
