Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 11. szám - Supka Magdolna: Vadvizek (Tóth Menyhért teljessége)
mindent befogadó szeretet fluiduma, mely a művek fehérekből szőtt palástja által válik láthatóvá? Ennek a fehérségnek a lelki-szellemi konzisztenciája foglalkoztatott engem negyven esztendővel ezelőtt is, amikor rátaláltam Tóth Menyhértre, művészi inspirációjának természetét, annak eredetét keresve. Erre nézve találtam fontosnak a művész gyermekkorából származó egyik emlékképének festői kibontakozását, amit ehelyütt közlök első ízben, látva, hogy az kulcsként szolgálhat egészen a végkifejletig a művek látens tartalmának megfejtéséhez. Csakhogy ennek az egykori élményadta fontosságnak a felismerése mögött az a kerek húsz esztendő állott, amit 1960-tól a mester 1980-ban bekövetkezett haláláig, műtermi munkáját nyomon követve, jórészt a lélektani rugók felderítésére fordítottam, jegyzeteket készítve olyan spontán kutatói lázzal, ahogyan az expedíciós naplók készülnek. Nem is sejtettem akkor, hogy sok minden ezekből a feljegyzésekből lesz csak rekonstruálható, mivel a művészettörténészek közül rajtam kívül nem akadt más, aki végigasszisztálta volna a képek készülését, néhány régebbinek az újragondolását, olyikuk stiláris átírását, sőt a mester többórás eszmefuttatását, kiemelve abból néhány meghökkentően eredeti, a művészet- történeti szempontoknál sokkal eszméltetőbb alkotói megfigyelést. Ezeket a Tóth Menyhértről írott monográfiámban közöltem, méghozzá dőlt betűs, kurzív szedésben, hogy aki nem akarja kommentárjaimat hosszan olvasgatni, ezeken az idézeteken átfutva eleven képet kapjon a Tóth Menyhért-i teremtő folyamat dinamizmusából. Ugyanilyen célból közöltem ugyanott az életművön végigvonuló motívumrendszer- hez készített rajzi vázlatok bőséges termését, viszont nem tértem ki arra, ami - állítólag - nem tartozik egy művészettörténeti rendeltetésű könyv szorosan vett profiljához, hogy mit és hogyan másított utólag az ecset a vásznon, ami pedig valaha ugyancsak forrásértékű információként szolgálhat, ajánlva egyenest a mesterségtudó művészek, műértők és a műhelytitkok kutatóinak hasznára és örömére. Azon olvasó emberek számára pedig, akik Tóth Menyhért költői képzeletének csírái iránt érdeklődnek, idézem az idős művésznek ama fentebb már jelzett, mindössze egy-két mondatnyi emlékfoszlányát, mely szerint négy-öt éves gyerekként egy vándor kintornást kísért a falu határáig többedmagával, onnan meg egymaga tovább, nem tudván elszakadni a verkli oldalára festett, nyilván vadregényes, hegyeket és vízesést ábrázoló képtől, nomeg a zenegép hangjától, amelyből „valami ünnepélyes, végtelen szomorúság csendült ki"... Nem csodálkoztam - jóval később - azon, hogy a már ifjú piktorként festett - és főműnek szánt - első nagyméretű képének témája és címe a Vadvizek lett, és hogy az a hajdani verklis festmény atmoszféráját idézte, a magosból lefelé gördülő barnás-fekete zuhatag vizének fodrozódásával és a vízinövényzet sűrű szövevényével. Elállott viszont a lélegzetem harminc év múltával, látva, hogy előveszi ezt a festményt és néhány elszánt ecsetsuhintással a szemem láttára egy félabrosznyi fehér csíkot húzva, ezzel nyalábolja át úgy deréktájon a képet, hogy aztán ez alá söpörje, azaz befedje vele az immár feleslegesnek tartott motívumokat, viszont kiemelje a fölötte és alatta „életben hagyott" fontosakat, amelyek kései műveinek alaptémájává lettek., így a Menekülés Egyiptomba címűnek is, a jászolbeli Kisded s a falusi betlehemesek alakjával. Ez különben az oeuvre egyetlen darabja, amelyen biblikus témába emeli át a „valami elől menekülés" gyermekkori riadalmát, az egyetemesbe az egyedit. De ha az ember nem ismeri az első huszárvágás történetét a Vadvizek imént leírt drámai lefolyásából, hiába nézné együtt a két művet, nem fedezné fel bennök a téma azonosságát, - azt viszont igen, hogy fehérben fogalmazva a félelemnek nagyobb az ereje! Olyan alkotói folyamatnak lettem szemtanúja, amit utóbb magamban az életmű „kihordási idejének"neveztem - nem ok nélkül, mert abban az ösztönös, heves és spontán ecsetjárásban, amellyel a művész, mintegy belső diktandót követve alkotott, abban valóban volt 80
