Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 1. szám - Alföldy Jenő: Miért van szükség ma kritikára?

ban azt éreztette, hogy a hetvenes évekre kialakult irodalmi konszolidáltság megoldatlan kérdésekkel, kidalolatlan fájdalmakkal és lebetonozott tabutémákkal terhes. De benne volt az is, hogy a kávéházi asztaloknál elhangzó vagy a sorok közül kiolvasható régi ellentétek is kimondatlanok maradtak, mérgezik a lelkeket, és fondorlatos áttételekkel fejtik ki romboló hatásukat. Váratlanul fellángoló gyűlölködések, a bizalmatlanság ragályát terjesztő rágalmak szennyezték az irodalmi légkört, és rendszerint a közös ellenség, a hatalom volt a nevető harmadik. Végül ő vetett véget a viszálykodásnak, amikor már kiélvezte az oszd meg és uralkodj politikáját, s már attól kellett tartania, hogy a botrány hullámai az állam hajóját fenyegetik, ha nem egyébbel, azzal, hogy egy-két irodalompolitikai tiszt lesodródik a kapitányi hídról.

Abban a helyzetben majdnem minden őszinte szó, személyes vélemény és indulat egyfajta pozitívumot hordozott, mely nem a hivatalosság szájaíze szerint hangzott el, és kritikai szellemet fejezett ki. A hatalom a manipuláció körmönfont módszereivel élt. Az írói szabadságjogok igen óvatos és fokozatos kiterjesztése közben elérte, hogy ellenfelei - azok, akiket ellenzékieknek tartott - egymásra támadjanak.

Ritkán fordult elő, de előfordult, hogy létrejött a hatalommal szemben az az „egységfront", amelyet a hatalom a maga malmát hajtó erőként szeretett volna látni. De emlékszünk még arra, mikor egy vezető irodalompolitikus így fakadt ki: lám, az ellenzék, melynek tagjai utálják egymást, a hatalommal szemben egy csapásra egységbe tömörülnek. Ma nincs, ami egységbe kovácsolná az írókat. Ezért nincsenek érdemes viták sem, amelyek ha különböző oldalról is, de közösen törekednének az igazság felé. A kritika feladata ma az volna, hogy minden erejével csökkentse a megosztottságot. Mert ez okozza, hogy nem a jó - vagy jószándékú - irodalom áll szemben a kártékonnyal, a giccsel, hanem a „népi" meg az „urbánus", amit mondhatnánk demokratának és liberálisnak is, ha nem tartanánk attól, hogy az egymásra támadók éppen ezt a két eszmét sértik meg leginkább: a demokrácia és a szabadelvűség elvét. S velük együtt a nemzet és a humanitás szét nem választható gondolatát.

Eddig még nem látott mértékben határozza meg az író helyzetét az, hogy melyik politikai és gazdasági érdekszövetségnek szolgáltat muníciót. A közös ellenfél a „nemzetiek" és a „baloldaliak" számára a pénznek az a korlátlan hatalmú, határok fölé tornyosuló bálványa, mely megsemmisítheti a nemzeti függetlenséget. Ellenszerét, az igazi, a hamisítás nélküli baloldali gondolatot sikerült nyomtalanul kitörölni a nemzet emlékezetéből.

Pedig ha jól olvassuk klasszikusainkat, a nemzeti és a társadalmi-gazdasági szabadság egy és ugyanaz. Aki ezt tagadja, a magyar irodalom fő értékeit tagadja.

88