Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 1. szám - Alföldy Jenő: Miért van szükség ma kritikára?
Kányádi egy elkeseredett pillanatában így módosította üzenetét: most már lőhettek, ne bánjátok, hogy mi is rajta vagyunk a repülőgépen.*' A helyzet képtelenségére vall, hogy az irodalmi orgánumoknál működő belső cenzúra is - furcsa kimondani - „megvédte" a kritikust és a költőt egyaránt attól, hogy a sokrétegű képekben benne foglalt vélemény a versértelmezés fogalmi nyelvén is olvasható legyen a sajtóban. Sokszor ezért maradt el az elmarasztalás, a számonkérés. Ezért a kritikus a maga nyilvánossá tett véleménye feladásával fizetett. így szokott rá a semmitmondásra, a problémák elkenésére, vagy így lett kritikusból irodalomtörténész, aki az élő irodalomnak háttal a múltba fordul. Olyan kritika sem jelent meg a hatvanas években, amelyben részletező kifejtést olvashattunk volna Csanádi Imre verséről, Az 56-os évre címűről. (A vers 1958-ban keletkezett és az 1963-as Ördögszekér kötetben jelent meg.) Benjámin László rapszódiája mellett - a Vérző zászlók aktiról van szó - ez volt az a vers, amely kendőzetlenül a forradalomról szól, s azokban az időkben napvilágot láthatott. A hatalom képviselői egyiket sem tűzték a kalapjukra. Benjámin versét egy ideológus kommentárjával közölték, mely cáfolni igyekezett a vers gondolatát, Csanádiét pedig egyszerűen agyonhallgatták. Pedig az lett volna az érdekes kritikai feladat: értelmezni az ötvenhatos eseményeket krónikás pontossággal fölelevenítő, minden pontján hiteles Csanádi-vers tüntetőén kipontozott szerkezeti törését, amely félre nem érthetően sugallja elharapott gondolatmenetét. „Énekem, sajtó ének, / maradj meg töredéknek" - így a vers záradéka. A vers fölépítése szinte sugallja a kihagyást: a szovjet katonai intervenció tényét, amelyről nem lehet beszélni. Csanádi nem bújtatta többféleképp értelmezhető képekbe érzéseit az ötvenhatos forradalomról. Inkább azt jelezte bölcsen, hogy miről nem beszélhet. Mintha ismerte volna az évtizedekkel később oly sokszor citált (sejtésem szerint biblia eredetű) wittgensteini tételt, azt, hogy amiről nem lehet beszélni, arról ne beszéljünk. (A Kimondhatatlanról mondja az írás, hogy ne akarjuk néven nevezni.) Nem szeretnék olyan látszatot kelteni, mintha csak a költészet politikai üzenete érdekelne a kritika összefüggésében. A belső cenzúra, mely a korszakra rányomta láthatatlan bélyegét, sokkal nagyobb áttételekkel, sokkal rafináltabban érvényesült, hogysem kimerült volna a nyílt vagy burkolt politikai üzenetet hordozó versek fogadtatásában. Működött a lelkekben is, működött többé-kevésbé mindnyájunkban. Benne volt szükségképpen a taktikában, abban, hogy minden kis vívmányért, amelyet elértünk, valamilyen árat kellett fizetnünk. A költészetnek nem csupán politikai-társadalomkritikai vagy a történetírás kiáltó hézagait és hazugságait korrigáló megnyilatkozásairól volt kénytelen hallgatni a kritikus. A sokkal tágabban értelmezett világnézeti konzekvenciák ugyanilyen súlyosak voltak. Kálnoky László költészetéről szólva például tanácsos volt hallgatni arról, hogy költészete az egész teremtésre vonatkozóan ellenzéki alapon áll: szerinte - verseiből kiolvashatóan - a költő az egész, rosszul és igazságtalanul berendezett világmindenség ellenzéke, úgy, ahogy azt Déry Tibor is megírta esszésorozatban, A mpok hordalékában a hetvenes évek elején. Déry, noha forradalmi tetteiért évekig tartó börtönbüntetést szenvedett, védettebb személy volt Kálnokynál; publicitása, elismertsége messze meghaladta a költőét. Mégis terjedelmes dorgálást kapott a legnagyobb példányszámú napilapban. Ha tehát Kálnoky elemzőjeként az ember kimutatja a költőről ugyanazt, amiért Déryre rápirítottak, akkor tartani lehet attól, hogy mint az ötvenes években, ismét a hallgató költők sorsa jut osztályrészéül, vagy olyan támadások érik, amelyek egészségét veszélyeztetik. És a Kálnoky- formátumú tehetség is hamarabb juthatott hozzá egy infarktushoz, mint a Kossuth-díjhoz, * Tornai József közléséből tudtam meg: a mondás Balogh Edgártól származik. Hozzám itthoni környezetemben - Száraz György közvetítésével - Kányádinak tulajdonítva jutott el. 86
