Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 11. szám - Sümegi György: A kiskun Madonnák fölfedezése
Sümegi György A „kiskun Madonnák" fölfedezése A népművészeti szakirodalom ma már evidenciaként emlegette- valójában az 1970-es évtizedtől kiállított és ismertetett - plasztikai emlékkört mintegy utolsó tárgyegyüttesként 1944-ben Andrássy Kurta János szobrászművész publikálta először.1 A fölfedezés lehetséges motivációinak számbavételekor szükséges megvizsgálnunk a tárgycsoport múzeumba kerülésének útját és körülményeit, valamint Andrássy Kurta kora, ill. környezete által befolyásolt és egyéni indítékait. Föltehető, hogy az 1902-ben alapított kiskunfélegyházi városi múzeum legkorábbi gyűjteményébe, induló kollekciójába már bekerült, bekerülhetett néhány példány belőlük. A beadók, a tárgyakat múzeumba juttatók és a begyűjtő, első félegyházi múzeumőr(ök) nyilvánvalóan kétfelé nyitottan gondolhatták megőrzendőnek e munkákat - anélkül, hogy a konkrét, a szobrokat magáénak valló szakterületet a muzeológián belül (néprajz, népművészet, művészettörténet) kizárólagosan megnevezték volna, vagy egyáltalán meg kellett volna nevezni akkor. Egyfelől föltehetően eleven valóság (a mainál bizonyosan elevenebb) lehetett a 19. század végén, a 20. század elején e munkáknak a nép életében és a szakralitásban betöltött szerepe. Ebben a körben a használatukra, a helyükre és helyzetükre vonatkozóan még sok minden fölgyűjthető lett volna. Azonban mivel szegényes információkkal, szűkszavú, sovány adatolással kerültek a múzeum legelső lajstromába - így azt hihetjük, hogy nem tartoztak a fontos vagy kiemelkedően fontos emléktárgyak közé. Sem régiségük, sem pedig szerény kivitelük nem indokolhatta ezt. A másik megfontolási sorban e szobrok bizonyos szempontból túl is mutattak a kiskunsági népművészet tárgyi emlékkörén. Ahogyan a szépen, igényesen faragott kásakavarók, kutyagerincek, festett vagy karcolt díszítésű ládák, székek (és más fából készített tárgyféleségek) a hétköznapi, pontosabban a mindennapi funkcionális használat körében egzisztálnak - ez nem jellemezhette a faragott Mária-szobrokat. A munkák, ezen faragott tárgyak művek inkább, a hétköznapi tárgyhasználat fölé emelkedő, általánosabb művészeti jellegzetességeket (nem elsősorban népművészetieket) kifejező darabok. A hétköznapiság fölé emelkedett vallásos népélethez, a templomi vagy otthoni (tiszta szoba, Mária-ház) áj tatossághoz, devócióhoz, a búcsújárás, a körmenetek és Mária-ünnepek ünnepköréhez kapcsolhatók közvetlenül. Vagyis a néprajzi, az akkor még haloványabb nyomaiban észlelhető népművészeti megközelítésnek nem lehettek kiemelkedő fontosságú tárgyai, mert azok elsősorban az életmóddal, életmódokkal (pl. pásztorkodás, állattartás, céhek élete) kapcsolatos tárgyféleségekből adódtak. Annál is inkább így volt ez, mert a céhjelvények vagy a pásztorkészségek darabjai önmagukért beszéltek; első látásra, egy ránézésre az evidencia erejével gyorsan átláthatóvá tették hézköznapi funkcionalitásuk teljes vertikumát. Míg a kisméretű, a többszöri átfestések miatt szó szerint ütött-kopotnak látszó Mária-szobrok A kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum Baráti köre kiadásában megjelenő könyv (Kiskunsági Madonnák) első fejezete 27
