Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 11. szám - Dobozi Eszter: Beatrice álmodik; Zsennyei szőnyeg (versek)
Dobozi Eszter Beatrice álmodik- töredék Lefejtve már a sodronying, a béklyó, lerontva bent a támfalak, a börtön, szétszórva morzsánként minden, mi rég volt, s nem engedni, hogy szikár alakba öntsön a nagy kreátor, és nem folytatódni sem égi pályákon, sem itt a földön; ne teljenek s ürüljenek korsói a bűnös asszonyoknak! így maradhat - emléktelen - meg. így! Elárvulón itt e léttelen levésben halhatatlan, ki látta már, mint válik el a fénytől árnyék, s mint hamvazódik zöld- s aranyban eggyé, és egy nem látható edényből amint aláhull és megül a csendnek cserépfalán a délután, s ha szél jő, felbomlik, majd megint egész a rendszer... Zsennyei szőnyeg haldokló erdő alatt a bárány virág-mező, kiált s mézes kelyhét hullatja két szál túl érett hóvirág; fel-felizzó szellőrózsa!- holdja egy égi bereknek, csönget a fürtös gyöngyike, kék szirmát épp most ejti le: nefelejcs s az árvacsalán; violaszínben a lednek, vérehullófű s ibolyák bókolnak, a zöld halomra aranyat szór a gólyahír; a tyúktaréjnak szirma, a csillagjácint-fejecskék szálkás sorokba állanak,
