Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 11. szám - Csajka Gábor Cyprian: Vjágra (Harmadik nyitány A kígyófutár című regényhez)

igyekeztem üresen tartani, a gusztusomra se derüljön boncfény, meg hát a jó közérzet, a „szikrázó könnyűség” miatt is, persze.

... vagy talán számít még valami? Csak ennyit hallottam a kérdésből, mely nyilván nem kérdés volt, hanem valami nyers, közvetlen világhangzat: büntető járandóság, amiért egyáltalán fontosnak tartottam szóba hozni a puszta helyzetem.

A szerzőnek nem volt kitől haladékot kérnie. Körülötte az életben, a tárgyakban, az emberekbó'Z nincs, nem jön már semmi, amiről azt gondolhatná: neki szánt kifejezés. „Az élet nem kifejezés”, idézte. Meghallotta az edény surrogását. Kávévíz; kötelesség és önjutalmazás. Pokoltej; a testvériség ellen- zamata.

Most majd az jön, hogy hőse, a kígyófutár elmondja, hogyan ismerkedett meg Jana Celderovával. Megcsinálom a vázlatát, de ezt a részt majd vjágrában fogom kidolgozni; azután minden mindegy, gondolta a szerző. Ezt a részt csakis a vjágra állapotában, annak is egy fölsőbb regiszterében lehet kidolgozni. Ebben a szorongó, gyáva kötődöttségben, ebben az önmentő ürességben egyszerűen fölbuggyanok a korfelszínre, a korszellemszínre, mint egy parafadugó. Az önkény gyalázatos ege alá. Ezt gondolta.

Ezerkilencszázhatvankilenc nyarán elkíséri a nagyanyját Z.-be. Az öregasszony csaknem teljesen vak, még egyszer „látni” akarja a nővérét. Utoljára utaznak együtt, a kígyófutár és a nagyanyja. Apró, zömök, de nem kövér, hanem inkább „hibátlan, izmos” öregasszony; és egy sudár, tizenöt éves, „fejlett kamasz”. Megérkeznek Zuzka nénihez, a G. utcai szoba-konyhás lakásba. A kamasznak nemsokára mehetnékje támad, perzselően boldog és szabad; a városkában nyüzsögnek a hódítók, gyámoltalan orosz és magyar katonák, az élet, persze, konokul lüktet tovább. Húsz koronát kér, nem, csak tízet, az öreganyjától. Sétálgat, tekereg, az ismerős helyeket keresi a városban, beül a szálloda éttermébe, iszik egy csésze törökös kávét, kikanalazza a puha, szemcsés zac- cot. (Váratlan találkozás a gyomorbajos Palo bácsival, aki meghívja egy pohár sörre, s örömében ő is megiszik eggyel. Ahogy egyszerre, egy hajtásra megissza: öröm és haláltusa. Arcrengés, gége a kínpadon. Kidolgozni.) Hazafelé a kamasz egyszerre csak úgy érzi, eltévedt, ismeretlen helyen jár, vadidegen utcán. Megpillant egy lányt, ráérősen közeledik, fagylaltot nyalogat. Megállítja; udvariasan megkérdezi, merre van a G. utca. A lány úgy néz rá, mint egy megnyerő, tehetséges hazudozóra, és csak ennyit mond: várj itt, mindjárt jövök! S beszalad egy közeli, földszintes házba. Perc múlva megjelenik az ajtóban, s mintha valami terhet húzkodna bentről; bal keze könyéktől az ajtószárny takarásában. A kamasz riadtan elfordul, csúf, ellenséges tréfát szimatol, elindul vaktában. Várj!, hallja a háta mögül. Visszanéz, két lány sétál egyenesen őfelé; a másik egy lépéssel lemaradva. Most megállnak, a fagylaltnyaló lány valamit odasúg a másiknak, azután hallhatóan elköszön, visszanéz, kuncog, megy, kikanyarodik az utcából. A másik lány Jana Celderová. Majd megtudja a kamasz, hamarosan. Valameddig csak állnak, nézik egymást. Lassan összesétálnak, köszönnek, kezet fognak. Kiderül, hogy a G. utca itt van mindjárt, balra az első. A kamasz ezt csakugyan nem tudta, elfelejtette. Jana Celderová szépsége (csak ügyetlen hívószó): megrendítő. (Mégis, talán könnyebb lesz leírni, mint akkor elviselni.) Talán le lehet írni. A haja sűrű, fekete, majdnem feketén

16