Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 10. szám - Bálint Péter: A levelezés vágya (Mit is olvashatunk ki a magánlevelekből)

megteremtését. Ez a külső biztonság hozza létre a belső bizalmat, s a műveltség, a jó modor s a társas illem megszilárdulása egykettőre felvirágoztatja a társalgást, a levelezést”. (In: Voltaire levelei, Bp. Auróra, 1963. III. o.) Vele szemben a „filozófiai levél”, a szóbeli dialógus-formával szemben az írásbeli párbeszédet továbbörökítő levélfajta sajátosságait kereső Weiss János arra hajlik, hogy „ez a műfaj a XVIII. század végén rendkívüli népszerűségnek örvendett. A népszerűség minden bizonnyal Goethe ’Werther’-ére vezethető vissza”. (Fr. W J. Schelling: Filozófiai levelek a dogmatizmusról és a kriticizmusról, Weiss János fordításában és utószavával, In: Magyar Filozófiai Szemle, 1997/3-4. 596.)

2 „Egy levélre várhatunk heteken át, s a várakozás a nap egy bizonyos órájában tetőzik. Ez pedig az ünnepek tartamának és ritmusának felel meg. Talán azért nem merült még feledésbe a levél, mert a kevés megmaradt ünnepi elemeink közé tartozik. A levél vizsgálatakor ebből kell kiindulnunk: a levél mint ünnepi irat”. Vilém Flusser: Az írás, Bp. Balassi, 1997. 88.

3 Tordai Zádor: Gondolatolvasás. In: Megértő modorban, Bp. Magvető, 1984. 10.

4 Jean-Richard Bloch: Lettres du régiment (1902-1903), Édition établie et annoptée par Tivadar Gorilovics, Studia Romanica de Debrecen, 1998.

5 Tordai Zádor: im. 9.

6 „Mármost az ’én’ - a szubjektum aki itt elkötelezi magát, és aki Wagnerből kiindulva Wagnernek és ócsárlóinak is válaszol, nemcsak hogy nem egyfajta művésziesség vagy retorikai könnyedség alanya, de éppenséggel olyan alany, aki bizonyos értelemben Wagnerban kérdez rá önmagára, azaz a wagneri művészettől, lényegében a zenétől (mert gyakorlatilag csak ezt ismeri) várja, hogy az mint ilyet megteremtse, hogy az ő saját képét mutassa meg a zenében, hogy a zene hatalmat adjon neki önmaga elsajátítására vagy újra-elsajátítására. Olyan alanyról van szó, aki Wagner zenéjétől várja, vagy inkább ebben a zenében látja meg az „önfelismerés módját” - úja Philippe Lacoue-Labarthe Baudelaire esszéjében (In: Musica ficta, Wagner-olvasatok, Debrecen, Latin betűk 1997. 40.) a költő 1860. február 17. Wagnerhez írott levelén keresztül elemezve a baudelaire-i esztétikát s a kor művészeti-politikai szempontváltásait.

7 „Schoenberg művészi és emberi vallomásaiból, művekhez, személyekhez és eseményekhez fűzött kommentárjaiból lénye olyan éles körvonalakkal bontakozik ki, hogy e könyv tulajdonképpeni témája személyiségének bemutatása. Látjuk az alkotót, aki sikertől-sikertelenségtől el nem térítve, engedmény nélkül halad a számára kijelölt úton; a harcost, aki csak a vagy-vagy, a barát vagy ellenség alternatíváját ismeri; aki kíméletlen éllel és harapós iróniával ostorozza, amit elítélendőnek vél. (...) De látjuk jóságos, derűs embernek is, lojális és mindig segítőkész barátnak” -, vezeti be az olvasót a zeneszerző válogatott levélgyűjteményébe Erwin Stein. In: Arnold Schoenberg levei, Bp. Zeneműkiadó, 1974. 7-8.

8 „A belső, szellemi és érzelmi jelenségek persze mindenkor a külső történésekkel együtt játszódnak, az ember metafizikai érzékenysége és a történelem brutális közönye egyszerre van jelen. (...) Ez a kötet a maga töredékeivel talán azt is jelezheti, hogy nemcsak a veszteségek, de a meglévő értékek, mindenekelőtt a szellemi alkotás, a kezdeményezés ereje és képessége is jobban érzékelhető, ha álcázás nélkül vagyunk” -, vallja Levél az olvasóhoz című bevezetőjében Horgas Béla, aki az 1956-88 közötti korszakot jó néhány magyar alkotó sokáig lappangó leveleinek tükrében igyekszik rekonstruálni , s az elveszett hitek és megőrzött szellemi értékek kölcsönösségében iparkodik a korszak egy másfajta arculatát is felvázolni olvasói számára. In: Leveleskönyv, Egy korszak töredékei 11956-88. Bp. Liget könyvek, én. 5.

9 „Levélgyűjteményt felnyitni mindig különös izgalom az irodalom szerelmesei számára. Van benne valami a pletykaéhségből (másoknak szánt leveleket olvasni!), a tiszteletteljes forráskutatásból és az őszinte baráti örömből, hogy kedves ismerősökkel kerültünk egybe. Egyszerre vagyunk kutatók és cinkosok, késői utódok és kortársak. Amelyik irodalomban sok a memoire és levél, mint a franciában, ott megszűnik az időérzék és a századokból úgy járkálunk át egymásba, mint egyik vendéglátó házból a másikba”. Halász Gábor: Magyar írók levelei, In: Tiltakozó nemzedék, Bp. Magvető, 1981. 1132.

10 „Valaki mondotta nemrég, hogy nincs ocsmányabb dolog, mint az elhaltak rehabilitálása: végy egy kortársat, pusztítsd el úgy, hogy belehaljon a dühbe vagy a bánatba, aztán negyed század elmúltával emelj neki emlékművet. És ugyanazok, akik megölték, ugyanazok a sakálok mondanak beszédet a képmása előtt: dicsőítik a halottat, hogy megmérgezhessenek egy élőt!” - perlekedik Sartre egy interjú során az „írócsinálók” mifelénk sem ritka mentalitásával. In: Interjú! Nagy írók műhelyében, Bp. Európa, Modern Könyvtár, 58. o.

64