Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 10. szám - Bálint Péter: A levelezés vágya (Mit is olvashatunk ki a magánlevelekből)

mat és másokkal szembeni távolságtartásomat: együtt állunk abban a jelen időben, amelyik számára az örökkévalóságot, számomra a halandó létemmel szembesülést jelenti, felvillantva előttem a halhatatlanságba átlépés lehetőségét. Szövegfaggatásomból és kommentálásomból az is csakhamar kiderül a kettőnk bizalmas párbeszédét kívülről figyelő olvasó számára, hogy milyen viszonyt alakítottam ki az egyes szövegekben önmagát megjelenítő egyénnel; olykor nyíltan vagy burkoltan rokonszenvezek és perlekedek vele; máskor elfogult vagyok az irányában, akár úgy, hogy nagyobb jelentőséget, hitelt tulajdonítok az általa elmondottaknak, mint mások tanúságtételének, akár úgy is, hogy lépten-nyomon fenntartásaimat és kifogásaimat hangoztatom szubjektív állításaival szemben. S persze az sem ritka, hogy a szöveggel bíbelődés közben elveszítem személyem és az általam faggatott közötti távolságot, mert amint cselekvő megértésem révén megszólal a korábbi hallgatásra ítéltség- ből, olyan saját természetemtől eltérő vagy azzal éppen rokon vonásokat és erényeket, megbocsátható jellemgyöngeségeket és tévedéseket látok meg benne, olyan bölcsességeket és igazságokat vélek feltárulkozni élettapasztalataiból, melyek óhatatlanul is közelebb hozzák szívemhez a rejtekezőt s felnagyítják előttem vélt vagy valós értékeit, még ha különbözőségünket és egyéniségünket épp ezek az értékek jelzik.

Noha az egyes tudományterületek képviselői mást és mást hüvelyeznek ki az egyes (esetenként ugyanazon) levelekből vagy levélgyűjteményekből, egyáltalán nem mindegy hogy ki s milyen szándékkal olvassa, faggatja, szedi ízeire a szövegeket; netán a sokak által és sokszor emlegetett pletykaéhség, a kíváncsiság, a sorok mögül fölsejlő személyiség iránt érzett rokonszenv, a magánélet megannyi titkai közti tapintatlan kutakodás7; esetleg a távolabbi múlt, vagy egy éppen csak lezárult, s ezért a biztos ítéletalkotáshoz megnyugtató távlatot nem kínáló történelmi korszak egészével számvetés8; vagy a „művészlevelekben” az alkotó és ember olykor feloldhatatlannak tűnő ellentétére, az alkotás során felmerült műhelyproblémákra és kétségekre magyarázatkeresés ösztökéli a kutatót és cinkost.9 Illetve az sem mindegy, hogy az elemző egyes levelekből mit és mennyit tart fontosnak kiemelni (netán valamilyen oknál fogva elhallgatni), elemezni és kommentálni a szakmája iránt érdeklődőknek, kiknek némelykor módjukban s kedvükben áll ellenőrizni kellő számban és mélységben a forrásokat, máskor pedig kénytelenek teljes mértékben a kommentáríróra hagyatkozni.

Az sem másod- vagy sokadrangú szempont, hogy a forráselemző milyen ideológiai, eszmetörténeti s erkölcsi indíttatásból válogat egy valaki, esetleg egy családi levelezés, vagy egyetlen vizsgálati szempont köré csoportosított dokumentumok egészéből, hiszen tudjuk jól, a levelekből vett idézetek és érvelések közötti válogatás, már önmagában is a szöveg „feltámasztásába”, megszólaltatásába és lehetséges értelmezéseibe való önkényes beavatkozás, az érzelmi és gondolati hangsúlyok megváltoztatása, esetenkénti összezavarása és megszüntetése és az elemző előtérbe tolakodása; ugyanakkor a válogatás óhatatlanul is irányítja, befolyásolja, s bizonyos korlátok közé szorítja a kommentárt olvasó ítéletét, s ha az elétárt „olvasattal” szemben nem elég elővigyázatos, éber, bizonyára hajlik a szubjektív és célzatos „olvasatban” egyetlen fényforrásból megvilágított „igazság” elfogadására. Épp ezért figyelmet érdemel az is, hogy az elemző miként közelít az egyes, általa kiemelt szövegrészekhez: esetleg előre kialakított feltételezései és előítéletei igazolására állítja hadrendbe az idézett mondatokat, vagyis magyarázatait nem a szövegből szűri le, hanem külső és máshonnan vett kiindulási és értelmezési szempontokat erőszakol rá; vagy éppen ellenkezőleg, az előítéleteket, a téves, a szándékosan elnagyolt, vagy csak kellően nem árnyalt ítéleteket akarja lerombolni, kiigazítani azáltal, hogy megszünteti azok megbocsáthatatlan és érthetetlen egyszerűsítéseit és perújrafelvételt jelent be avégett, hogy másként teremthessen összefüggést az általa választott idézetek között10; netán nincs is más szándéka, mint korszerű portrét festeni a levélíróról és környezetéről úgy, hogy a kettőt kölcsönösségében szemléli11.

59