Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 9. szám - Nagy Gábor: Baka István hosszúversei
A hosszúvers nem századunk fejleménye; már a romantika némely alkotásai is e műfaj egyes jellegzetességeit viselik magukon - különösen a ma nézőpontjából. A Nyugat, az avantgárd, majd a II. világháború után Wöres, Pilinszky, Juhász Ferenc és Nagy László felől olvasva Vörösmarty Délszigetét, kétségessé válik az az értelmezői alapállás, hogy az epikai mű.4 A romantika tette nyilvánvalóvá, hogy „a lírai kifejezés és a nagyobb terjedelem összefér”.5 Ha elfogadjuk azt a kettős felosztást, amely - főként Juhász Ferenc és Nagy László verseit összevetve - az epikus fogantatású lírai époszt és a Nagy László-i műformát: a lírai eredetű hosszú-éneket különbözteti meg6, akkor Baka István hosszúverseit egyértelműen az utóbbi típus rokonaként közelíthetjük meg. A Nagy László-i hosszú-énekek első csoportját Görömbei András a rövid lírai darabokhoz viszonyítva értelmezi: „Organikus belső fejlődés eredményei ezek, ugyanaz a drámai, bajvívó költői magatartás tükröződik bennük, mint a rövid versekben, s ugyanúgy a fagy, jég, tél képzeteivel felesel az életóvó elszántság, mint a rövidebb közérzetet tárgyiasító, látomássá kivetítő darabokban.”7 A különbséget abban látja, hogy a hosszú-énekeket a „szintetikus látásmód igénye”, a képzelet merészebb szárnyalása, a „szemléletes részletek jelképpé emelése”8 jellemzi. Ehhez viszonyítva is újdonságnak nevezi az 1960-as évtized műveit: „mitikus arányú világot teremt ezekben a hosszú-énekekben Nagy László. (..) A közérzettárgyiasító dalokból eredeztethető, epikai és drámai elemekkel, érzelemmel, indulattal egységes világlátomássá emelt hosszú-énekei rendkívül gazdag létélményt tárgyiasítanak ellentétes elemekből álló drámai világegésszé.”9 Baka István hosszúversei is a rövid lírai darabokból eredeztethetők. Ebből a szempontból a költő rokonítása Nagy Lászlóval, amely a korabeli recepció gyakran hangoztatott tétele, teljesen jogos. Még akkor is, ha - mint látni fogjuk - Baka hosszúversei a műfaj önálló, eredeti és érvényes irányát alkotják, és nem csupán versben Nagy László, de Vörösmarty, József Attila vagy Weöres Sándor éppúgy e szöveg transztextuális terébe tartoznak. Háborús téli éjszaka Előzmények. Kompozíció A tűzbe vetett evangéliumot záró Háborús téli éjszaka műfaji és kompozicionális szempontból új fejlemény ugyan Baka István költészetében, ám genetikusán a kötet két versével is rokonítható: a hosszúverset közvetlenül megelőző Trauermarschsál éppúgy, mint a kötet mintegy középponti helyét elfoglaló Ballada című alkotással. A Ballada - ballada, ám a műfaj hagyományaihoz olyan jellegű a viszonya, mint a Juhász Ferenc-i eposznak a klasszikus eposzhoz: a jellegzetesen epikus karakterű műfajt a líra felé mozdítja el. A Balladában a szöveg mozgatóereje nem az elbeszélt történet, hanem a lírai ismétlésszerkezet, amelynek anyaga a jellemzően Baka István-i egységes metaforarendszer. A rosszul megvarrt éjszakából a csillagfény mint férc kilóg fölfejtem én varrók belőle ágyunkra súlyos takarót fölfejtem én varrók belőle fekete vőlegényruhát böködöm sarkcsillaggal sodrok a holdfényből ezüstfonált mennem kell ne tartsatok vissza nem várhatok tovább 73
