Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 9. szám - Pomogáts Béla: Erdélyiség és európaiság (Az erdélyiség vonatkozási pontjai)
délyi magyar kultúra európaiságáról, Európa iránti hűségéről beszélek, amely nemcsak Erdély régi századaiban mutatható ki, hanem az 1918-cal beköszöntő kisebbségi korszakban is. Az erdélyi magyar szellemiség, ennek a szellemiségnek minden irányzata és változata, kötődjék az a liberalizmus, az agrárdemokrácia vagy a baloldali radikalizmus eszmei hagyományaihoz, mindig kifejezésre juttatta azt a meggyőződését, hogy az emberi egyetemesség igényét, az európaiság tudatát a nemzetiségi önvédelem programjába is szervesen be kell építeni. Meggyőződéssel hirdette azt is, hogy az erdélyi népek és kultúrák egyetértésének, együttműködésének záloga a közös európai örökség és felelősség vállalása lehet. Valójában mindhárom erdélyi nép: a magyar, a román és a német (az erdélyi szász és a bánsági sváb) vállalta ezt az európai, mondhatnám így is: nyugati hagyományt. Az erdélyi románok éppen ebben tértek el bizonyos mértékig a Regát románjaitól, miközben maga az ókirályságbeli román hagyománynak is kettős arculata volt. A havasalföldi román tradíciók, mindenekelőtt a politikai kultúrát, nagymértékben meghatározta az, hogy ez a tartomány hosszú évszázadokon keresztül a török birodalom vazallusa volt, és politikai életét a keleti despotizmusok szokásrendje szabta meg, vagyis igen nagy szerepet kapott az erőszak és a korrupció. A Havasalföldön a múlt század második felében még cigány rabszolgák falvai léteztek, és egész Romániában csak az első világháború után, akkor is az antanthatalmak kényszere folytán mondták ki a zsidók emancipációját (amelyet például Magyarországon már az 1848- as törvények bevezettek!), vagyis Románia zsidó lakosai akkor kaptak állampolgári jogokat. A másik régi román, ahogyan korábban mondották „dunai” tartomány: Moldva (és Besszarábia) ugyanakkor nem a török és a balkáni, hanem a keleti szláv (orosz és ukrán) befolyás alatt élt. Ezekben a tartományokban sem voltak a demokratikus berendezkedésnek és az emberi jogoknak tartós hagyományai, az a despotikus kormányzás azonban, amely Bukarestben szinte állandósult (különösen a 18. században: a „fanarióták” uralma idején) Moldovában nem volt ismerős. Talán elég, ha Mihai Sadoveanu kiváló történelmi regényeire hivatkozom. Az erdélyi románok ezzel szemben hosszú évszázadok leforgása alatt olyan tartományban éltek, amely mindig is az európai (nyugati) civilizáció hatása alatt állott. Az erdélyi románok jóval műveltebbek voltak, mint a Kárpátokon túl élő rokonaik: a román írásbeliségnek, a Biblia-fordításoknak, a könyvnyomtatásnak az erdélyi magyar fejedelemség volt a szülőhelye, a román könyvkiadásnak pedig hosszú időkön át a budai román nyomda volt az egyik legfontosabb műhelye. Az erdélyi románokat a 18. században fellépő „uniós” mozgalom kibontakozása, vagyis a görög katolikus egyházi szervezetek létrehozása is a nyugati civilizációhoz kapcsolta, már csak annak következtében is, hogy fiatal román papok, teológusok egész serege került Rómába egyházi tanulmányok végzésére, és ismerkedett meg az itáliai kultúrával. (Különben ők alapozták meg a román etnogenezisről kialakított „dákó-román” elméletet is, amely később nemcsak a román nemzeti tudatot alakította, hanem támadó élű: etnokratikus nézetekkel együttjáró nemzeti-történelmi mítoszok forrásává is vált.) Mindenesetre az erdélyi románok regáti rokonaiknál jóval közelebb kerültek a nyugati civilizáció eszményeihez és értékeihez, talán az sem véletlen, hogy a két világháború közötti Nagy-Romániának az erdélyiek (Iuliu Maniu, Alexandru Vaida-Voevod és mások) voltak a leginkább nyugati gondolkodású politikusai. Az erdélyi népek és kultúrák ilyen módon egyaránt az európai civilizációt, a nyugati kulturális eszményeket tekintették irányadónak, saját nemzeti kötődések kialakításában is, tehát a magyarok igen erősen kötődtek az egyetemes magyar kultúrához, vagyis az anyaország kultúrájához, a németek a németországi kultúrához, a románok pedig olyan európai eszményekhez, amelyeket például a francia, a német és az olasz kultúra képviselt. Ez az európai kötődés kapott alakot a húszas években, elsősorban magyar és szász környezetben, igen nagy hatást kifejtő transzszilvánista ideológiában (az „erdélyi gondolatban”) is. A transzszilvánista kultúra eszméjének 60
