Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 9. szám - Krizsán Attila: A menyét-story

zülünk, és ez mindig is így volt, amióta világ a világ. Kakus egy késő tanulmányának szavaival élve a menyét:

Ősi és misztikus része életünknek, démon és isten egy személyben, akinek áldozunk, és aki legmélyebb félelmeink gyökere. Különböző korok különbözőképpen ábrázolják, az ősi San Mornaoban megtalált négyvonalas kőmetszetektől kezdve a középkori cserépszobrokon át a modern horrorfilmekig. Gyakori a menyét nevének más állatokéval való helyettesítése, mert a pogány hitek szerint nevének puszta kimondása is balszerencsét, halált jelenthetett.

A kutatóban felmerül hát a kérdés: Hogyan lehet, hogy egy lény, ami már jóval a civilizációnk megjelenése előtt kipusztult, ekkora hatással legyen ránk?

Kétféle választ adhatunk. Az első (s a valószínűbb) változat szerint kellett hogy legyen egy kor, ahol menyétek s fajunk (esetleg még nem végleges formája) együtt léteztek, ahol a menyét, és a tőle való félelem mindennapjaink valósága volt. Ennek nyomai élnek zsigereinkben. A második szerint ez a kor még ma is tart. Talán vannak olyan helyek: meg nem mászott hegycsúcsok, tengerek mélye, eldugott barlangok, ahol a menyétek most is létezhetnek, s néha, nagy ritkán, kétszáz évenként egyszer találkozhatunk is velük.

Ne higgyünk viszont azoknak, akik hasonló találkozásokról számolnak be a nagyvárosban...

(J. K: Az örök menyétmítosz, 198. kéziratban maradt; saját tulajdonomban)

Én Kakusnak ezen utolsó mondatát szeretném megcáfolni, bár misszióm a jelenben eleve kudarcra van ítélve. Nemcsak azért, mert a menyét ügyes állat, látni nem, csak hallanom sikerült eddig, hanem leginkább azért, mert kormányszinten eltussolnák eredményeimet. Biztos vagyok benne, hogy a kormány tud a menyétek létezéséről, és információszabadság ide vagy oda, elrejt mindent, amit tud. Tehát, ha még le is tudnék fényképezni, vagy ne adj Isten elfogni egy ilyen veszedelmes teremtményt, a bizonyítékok velem együtt eltűnnének a süllyesztőben.

Ezért ezen írásomat, akárcsak tanulmányaim többi részét nem szándékozom publikálni. Magamnak, és az utókornak írom. Remélem, megtalálják majd, s akkor elismernek. Minden vágyam ez, híresnek lenni egy jobb korban, halálom után.

Figyelek hát, és jegyzetelek, felkutatok mindent, ami a témával kapcsolatos, bizonyítékokat gyűjtök. Mindeközben a menyét sorra rabolja gyermekeinket és nőinket. Sőt, már nemcsak őket. Néhány hónapja észrevettem, hogy férfi szomszédaim közül egyre kevesebben kukorékolnak hajnalonként. Tudom, egyszer majd értem is eljön.

42