Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 9. szám - Bogdán László: A tükörlidérc
Bogdán László A tükörlidérc- beszédtöredékek a másik-ró/, az üldözőről, a labirintusról, a szinkronról, a szörnyekről és a világ hiúságairól megismertem azt, ami a görögöknek ismeretlen volt, a bizonytalanságot. ” (Jorge Luis Borges: A babilóniai sorsjáték) T .JLizenegy óra, két perc... Most megy át a hídon. Vétel!..” A kopott szürke kabátos, alacsony, rosszarcú férfi elfordul, de lendületesen tovább beszél -jelent! - a karórájába!?!). Szavait már nem értem, elsodorja a szél... Ez az alak titkosügynöknek hiszi magát. Lehetséges, hogy tényleg az? Engem és néhány barátomat rendszeresen figyel és a karórájába rejtett mikrofonba jelentéseket mond fel rólunk imaginárius megbízóinak. Sokan őrültnek tartják, lehet az is. De - túl sokáig éltünk egy sivár diktatúrában ahhoz, hogy kizárhassuk a csábító lehetőséget - lehet, hogy tényleg vannak megbízói!?) A kóros unalom országában semmi sem elképzelhetetlen. Főként ami ... embertelen. Tegnap, magam sem tudom miért, döntöttem és amikor mellette elhaladva észleltem, hogy máris elkezdi mondókáját a karórájába - úgy tartja ilyenkor fogatlan szája előtt a kezét, mintha egy méhcsípést akarna kiszívni!?) - visszafordultam. „Mi van, Öcsi? - kérdeztem. - Nyugtalankodunk, nyugtalankodunk?... Jelentgetünk, jelentgetünk?...” Vörös arccal fordult el, szótlanul, futva menekült, vagy húsz méterre egy kocsi mögé kuporodva le, rendületlenül hadart valamit a szájmagasságba tartott órába és amikor látta, hogy feléje indulok, botladozva újra rohanni kezdett az úton, szinte elütötte egy piros autó. Már megbántam, hogy megzavartam a játékát. Legyintettem és tovább indultam az úton. Az áprilisi szél esőcseppeket sodort, újságfoszlányokat görgetett. Elképzeltem, hogy ördögszekerek, és azt is, hogy nem városomban vagyok, hanem valahol a történelmében, egy mezőn. Álmomban ismét üldöztek. Egy hatalmas labirintus faláig futottam; három méter magas lehetett ez a fal; nem mászhattam át; mellette rohantam; mögöttem titokzatos, sebhelyes arcú üldözőm, görbe késsel a foga közt. Őt, három éve, egy regény írásakor találtam ki, de nem tudom visszavezetni, már akkor is álmodtam vele, vagy csak azután? De kétségtelen: ez az álom rendszertelenül ugyan, de vissza-visszatér. S most vissza az álomhoz. Még megpillanthattam a téglavörös kövekből rótt labirintus falán, egy résen át a várakozó, melankolikus Minotauruszt; elszomorított torz arca látványa, megérintett a mélakór, ami tartásából áradt, valószínű ezért sem voltam elég figyelmes, megbotlottam egy papsajtok és árvacsalánok között rejtőző kőben, nekizuhantam a falnak; 2
