Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 7-8. szám - Sándor Iván: Vekerdi-napló 2.

Minden összegzésnek vannak kezdő inspirációi.

Ülünk a második lakiteleki találkozón a nagy sátorban. Ebédszünet. Hallgatunk. Nézünk magunk elé. Nem tudom már, melyikünk mondja ki az első mondatot. Nem tudom már, melyikünk mondja ki a második mondatot. „Érdemes maradni?” „Hát nem nagyon...” Beültünk a sárga Wartburgodba. Elindultunk Pest felé. Azt hiszem, akkor kezdődött a radikális elfordulás attól, amit három évvel később így fogalmaztál meg (Forrás 1992/9): úgy látszik, hogy „húsz egynéhány éven túl egyszerűen nem illik tanulni, főleg nem politikusoknak és írástudóknak, főleg nem a saját hibáikból... ebben a neobarokk lebegésben, kövérkés, kivénhedt puttóként gesztikulálnak közéletünk tiszteletreméltó szereplői a huszonévesektől, az aggastyánokig... Az imbecillisek dühe betölti a világot - ismételte nyomatékkai a második világháború előestéjén a spanyol polgárháború rémtetteire reflektáló könyvében Bernaros. De nem ugyanolyan holdfényben fürdő nagy temető ma Jugoszlávia, mint akkor Hispánia? S ha most ezt a háborút talán nem is követi majd világégés, méltó befejezéseként az imbecillisek nagy századának, egy állandósuló európai Libanon a közvetlen szomszédunkban épp elég szörnyű perspektíva.”

Ezt hét esztendeje írtad.

***

András unokám kilenc éves. Sokat beszélgetünk. Legutóbb a szolidaritásról. Azt hiszem, megértettük egymást. Azt hiszem, nyugodt lehetek felőle.

Nyugodt?

Mit készíthetnek elő a sorsában az ilyen fogalmakhoz és a gyakorlatukhoz való elkötelezettségek? Mi vár őrá egy új század „imbecilliseinek” égboltja alatt? Mi vár a többi kilenc-tíz évesre, akik ama „megfellebbezhetetlen tárgyalási alap” (Ottlik) etikájának jegyében nőnek fel? Abban a világban, amely emlékezni sem kíván - nem is képes - azokra az értékekre, amelyeken az évezredes európai kultúra nyugodott?

Laci! Meddig tart ki egy barna zakó?

100