Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 7-8. szám - Szekér Endre: Túl a poklon (Zám Tibor hetvenedik születésnapjára)

rogyasztani, de mégis minden viadal kétes, mindig síkos a párvívás talaja, könnyű elcsúszni, elesni, összeesni, szívéhez kapni, közel kerülni a végzetes összeroskadás- hoz. Az együttélés vereségei és győzelmei nagyon viszonylagosak. Napjainkban fontos viadalok esetében komoly technikai berendezésekkel, villanydrótokkal, jelzésekkel válik teljesen biztossá a találat. Biztos az, hogy ki a győztes a sport küzdelemben. De az élet mindennapi harcában, kisebb és nagyobb csaták pillanataiban nem gyulladnak ki a sikeres szúrást jelző lámpák. Lehet nagyon jól választani a szavak tőreit, jól időzíteni, a legjobb pillanatot eltalálni, de a szinte tébolyodott dühre nem tud a másik fél olyan erővel visszavágni. Megsérül mindkét fél. Olykor megnyugszik, derűsen tudja nézni Jákó a tanya „ablakából a hófödte szántóföldeket s a kidőlt akácfán gubbasztó fácánkakasokat”. Kevés a nyugodt perc, ritka a csend, alig van nyugalom. Visszanyeri olykor lelki békéjét. S azzal is több, úgy is győz, ha megírja a maga műveit, ha képes megnyugodni, a mindennapi csatákon felülemelkedni: írni. A pokollá váló mindennapokban az egyik vagy a másik fél „bosszút” akar állni, megszégyeníteni a másikat, „közelharcba” kezdeni, a szörnyű indulatokkal „kikészíteni”. Külön „fejezet” lehetne a szeretkezés mikéntje, sokasága, fogyása, elmaradása, a korkülönbség emlegetése. „Azt is sokszor elmondtad már - állapítja meg az író -, hogy rü- helled a cigánytempót: egyik percben veszekedni (sőt: verekedni), a másikban meg szeretkezni, nem a te stílusod”. A hétköznapok jellegzetes egymásutánját a szeretkezések mellett a villanykikapcsolás, házmesternő és a lakbérhátralék, a ki- vagy beköltözés utáni lakásproblémák, a terhesség stb. jelezte. De olykor egy-egy fontos, csaknem jelképes jelenet részletes kifejtése következett: ott hevert a lakás szőnyeg- padlóján hanyatt, és arca felett a csillár kampója éktelenkedett. Ebben a helyzetben tűnődött el életén, összegezte a múltbeli tapasztalatokat, leltározta szorongásait, részletezte „kutyaszorítóban”-helyzetét.

Zám Tibor életében és írásaiban visszatérnek az „orvosi jelenetek, a főhős, Jákó drámai egészségi állapotát leíró részek. Ezek általában nem a fantázia szüleményei, hanem a legtöbb esetben a valóságban átélt kórházi pillanatok. Amikor egyszer szörnyű hőségben hosszú ideig a víz mellett horgászott, akkor a nap ereje nagyobb volt az övénél, rosszul lett. Valóságos jelenet a lászlófalvi ház javítása, az író kőműves- munkája, gyenge szívének megerőltetése. Érdemes lenne néhányszor legalább pontosan egymás mellé állítani a szociografikusán hű valóságábrázolást és a feltételezhető, valószínű kisebb-nagyobb eltérést. Azt hiszem, hogy a legtöbb esetben az igazság, a valóság dokumentuma lenne a súlyosabb ezen a mérlegen, és a másik a könnyebb, a sokkal könnyebb. Az egészségéről illetőleg betegségéről szóló részletek pontosak: „Egy este fűrészporrá omlott az agyad. Bal kezed elzsibbadt. Mellkasodban, ahol a bordák találkoznak, megmozdult egy kődarab: szorított, nyomott és irgalmatlanul növekedett. A bakter felnyitotta a sorompót a szirénázó mentőautónak. A vasúti átjáró egyenetlenségeit a kerekek továbbították a kőhöz: elájultál. Egy másik döccenő még jobban fájt: attól magadhoz tértél. Az EKG duruzsolását már hallottad.” Az orvosi vizsgálat, az angina pectoris, a „fődoki” által mondott „vagy meghal, vagy megmarad”-bölcsessége, csaknem „aforisztikus” tartalma határozza meg helyzetét. A fődoki szavai nem megnyugtatóak. De az sem, hogy reggelre mindig meghalt közülük valaki, és pántos ládával vitték el az illetőt, az ágyát lehúzták, „és belefektették a soron következő hullajelöltet,” - fogalmazta pontosan Zám Tibor. S különben az egész regény alaphangját meghatározta az írói szemlélet, az önmegszólító alapállás, mely egyszerre magában foglalja a lírai én személyességét és a harmadik személy objektívabb távolságtartását. Pl. „Neked, azzal a szívcsonkkal, ami maradt, semmi esélyed nem volt vele szemben, de azért elkezdődött az ilyenkor szokásos sürgés: műszerek, infúziós állvány, EKG; „S ugyanakkor ez az önmegszólító stílus, egyszerre kívülről és belülről ábrázolva, vizsgálva, megmérve önmagát - és Zsályát, szerelmesét és másokat - az egész kisregénynek ad egy sajátos színt, szellemes és ironikus hangot. Ez a legvégzetesebb percekben, a kórházban töltött időkben,

71