Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 7-8. szám - Szántó R. Tibor: A tudás körül
kívülről, belülről, alulról, felülről, a mindenről mindent tudni. Mindent tudni. Megmagyarázni. De ez már egy másik mese. S ha elmondom is majd egyszer, az a kis, bőrsipkás tetemen már úgysem segít... Könyvek A könyvek a szobában vannak, két szobánk közül az egyikben, a nagyobbikban. Ez a nappalink, s hálónk is egyben, a kisebbik szoba a gyereké. Ott is vannak persze könyvek, most azonban nem azokról lesz szó, hanem a „felnőtt szobaiakról”. E nappali- háló-dolgozó egyik falát foglalják el némi kihagyásokkal a szóban forgó könyvek, egy kisebb részük pedig a szemközti falra került, az íróasztal mellé. Utóbbiak talán a becsesebbek - legalábbis azok voltak az elrendezés kialakításakor - gazdájuk számára: valamikori bölcselők, régi „filozófusok” munkái, némi XX. századi „tudományfilozófia”, klasszikus görög szerzők, szótárak, saját publikációk, kéziratok, cédulák. Szépen megférnek egymás alatt-mellett néhány emléktárgy társaságában. Egy kis kődarab a Nubiai sivatagból, egy másik a Vezúv tetejéről, zsírkőből faragott Hórusz szobrocska, Jézus születése a XV századból, képeslapon, egy „homokdollár”-töredék (mészváz) a Mexikói öbölből, egyebek. Különböző tárgyak, időben, térben egymástól igen távoliak, „mások”, mégsem hadakoznak. Sem egymással, sem a könyvekkel, sem gazdájukkal. A tárgyak toleranciája. Lakótelepen lakunk, annak minden előnyét és hátrányát egyszerre élvezve-tűrve. Télen például nagy előny, hogy egyenletesen meleg van az egész lakásban, s ezért a kisuj- junkat sem kell mozdítanunk. Meleg szoba vár, bármikor, bárhonnan érkezünk haza. A távfűtés hátránya azonban a rendkívül száraz, poros szobalevegő. S ezen sajnos a gon- dos takarítás, a párologtatás is csak valamicskét enyhíteni tud, igazán segíteni nem. így hát a könyvek, bizony, porosodnak rendesen. E nemkívánatos terhűktől 2-3 évente szisztematikus porolással szoktam megszabadítani őket, hogy minden könyvre biztosan sor kerüljön, ha nem is vettem kézbe az előző porolás óta. Jó alkalom ez, hogy kicsit „beszélgessek velük”, mint barátom mondta egyszer, kinyissam, fellapozzam őket. Könyvek, könyvek. Hát valóban, jutott-e előre a világ általatok? íróitok reménye szerint bizonyosan. Hiszen ki venne tollat a kezébe, ha eleve tudná, hogy vállalkozása reménytelen? (Vagy mégis? Akad olyan, „aki tudja, hogy nem megy, mégis tovább csinálja” - amint azt a Hamvas Béla fordította Lun Yü-ben Konfuciuszról olvashatjuk?) Bizony, magam is úgy látom, hogy a fenti kérdésre „nem” a válasz. A világ, legfontosabb humán dimenzióit tekintve, változatlan. Jó és rossz, bölcsesség és butaság nagyjában- egészében állandó eloszlású. S legyen az a legmegveszekedettebb hitű s erejű tollforgató, egyik pólust sem tudja a világból száműzni, de még csak háttérbe szorítani sem. Könyvek, könyvek. Mennyi mindent megírtak már bennetek. S mégis, minden új nemzedékkel új szerzők jönnek, akik hiszik, majd ők. Majd én! Majd én megírom, hogyan is vannak a dolgok, vagy hogyan kellene lenniök! Majd én megmutatom, hol rontottuk el, s feltárom a helyes utat! Majd én megírom. S írnak, írnak rendületlenül. A kéziratokból pedig előbb-utóbb könyvek lesznek. Könyvek, melyek a boltokba, könyvtárakba masíroznak, s elfoglalják az otthonok polcait, szobafalait is. Könyvek. Mennyi jobbító szándék, mennyi megértés, mennyi magyarázat. Mennyi gondolat. S egyre több. Több? Néha jó, ha az ember kezébe veszi ritkábban forgatott könyveit is. Érdekes dolgoknak bukkanhat nyomára. A könyvekkel valószínűleg csak a könyvek szaporodnak, a gondolatok - egy ponton túl - nemigen. (A fák nem nőnek az égig? De azért valameddig nőnek! Elértük volna már a határt?) Ha valaki elég sok könyvet figyelemmel, gondol68
