Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 7-8. szám - Zelei Miklós: Nászéjszakát veszünk (hangjáték két felvonásban)
DRAKULIN: - Pedig ma már nem a pénz, hanem a jelképe játszik. Telefonkártya, tankoló kártya... PINTYŐ: - ...az orálkúthoz. DRAKULIN: - A szexkártya bevetésével mi is megszüntethetnénk a közveszélyes készpénzforgalmat. GÉZUS: - És kiszűrhetnénk a kontárokat. CSÓKA: - Elhúzzák a lábam közt a zsugát, és a puncim leszedi róla a zsozsót. GÉZUS: - A homlokodon meg villognak a számok, hogy a kuncsaft ellenőrizhesse, oké a biznisz. CSÓKA: - Villanynuna. Robotkurva villanymindzsóval. GÉZUS: - Az már van, a félkarú elszedi a pénzed, te meg élvezed. DRAKULIN: - Pénzügyi aktus, nő nélkül. PINTYŐ: - Persze, nővel baszni ma már tiszta perverz. DRAKULIN: - Hétszázhatvanötezer, milyen kevés pénz, és mennyi munka. Én őszintén sajnálom szegény Almakontyot. Az ő problémája az ügymenet lényegéből fakad, még én se tudom megoldani! Ha ugyanis senki nem kap semmit, bármilyen keveset ígérek is, az később mindig rengeteg. Szörnyű. Amikor ígérek, nem azért teszem, mintha bárkit be akarnék csapni. Fordítva. Segíteni akarok, használni. Én jót akarok. Munkát, keresetet, megélhetést nyújtani. És mindig abban bízom, hogy most végre sikerül. De nem, nálunk ez se működik. Én tehetek róla? Én, aki szintén az áldozata vagyok ennek? A mártírja? Nincs új a napfogyatkozás alatt. Ehhez szoktunk hozzá, a kudarchoz minden vonalon. Bármi érkezik hozzánk, az mind a hátsófelét mutatja nekünk, azt az orcáját, amelyet jobb történelmi korszakok a világ boldogabbik fertályán következetesen a nadrágjukba rejtenek. A mi sorsunk meg az, hogy ettől a testrésztől reméljük, egyszer majd emberarcú lesz. Nem lesz. A mi napunk az ördög valaga. CSÓKA: - Popószépségversenyt csinálunk?! DRAKULIN: - Pont erre gondoltam. CSÓKA: - Rajta! Én leszek az első. Kinek van itt még ilyen jó nagy, kerek segge, mint az enyém? Vannak ezek a szűkseggűek. A buziknak valók az olyan nők. A nagy, kerek, az az igazi, az kell az olyan férfinak, akinek nemcsak a nyelve áll föl, igaz-e? DRAKULIN: - Elég nagyot változott mostanában a szépségideál. CSÓKA: - Azért csak szép ez ma is, direktor úr. DRAKULIN: - Akinek meg nem szép, az is találjon magának örömet. Az én dolgom a kitartó munka, hogy a változás jó legyen mindenkinek. Ne szenvedjen senki emiatt. CSÓKA: - Persze hogy ne szenvedjen, az én első díjas seggem majd megvigasztalja. Drakulin úr szerint ki nyer, ha nem én? Nekem van itt a legjobb seggem. Aki meg rosszul lát, tegyen föl szemüveget. DRAKULIN: - Aki rosszul lát, szemüveget tesz. Még a vak is. Akinek az izmai nem tudják emelgetni a tüdejét, vastüdőbe rakják, és még hosszú évekig pompásan szelei. A járóképtelen életében nagy változás egy kerekes szék. Beleültetik, és máris száguld. Autóba száll, amelyet kézzel vezet, és átsuhan az életén. A féllábú műlábat ránt, nagyothalló készüléket használ a süket. A félkezűnek műkéz, a féleszűnek műész. Ha hiányoznak a kerekei, és járószékbe ültetem az agyat, csak jót teszek, s még jobbat, hogy tolom, ha már benne ül, az meg maga a boldogság, ha ekkor azt hiszi, hogy repül! A saját szárnyain. Én torztükröt tartok az eltorzult természetnek, és újra szép lesz a világ. Tükrömben a felhőkarcoló salakdomb kizöldül, sétára csábít a kitépett erdő holt vidéke, pillangózni hív a folyómederben hömpölygő, eleven moslék. A lélek- és arcsérült, a nem hagyományos szépségű, akinek gyönyörűsége szokatlan, mert Csernobil után kilenc füllel született, hibátlannak látja magát, ha ortopédtükrömbe néz, és nem nyugtalankodik. Ortopédtükör a lélekkárosultnak, az agykorlátozottnak, és jobb lesz a világ. Más a tökély arca. Popóparádé, farfesztivál, 29
