Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 7-8. szám - Tornai József: Kineveti a napot; És még jobban fáj..., Szilágyi Domokos táltos-feje (versek)
Ó a csapodár, a millió-szemű, millió-ölű, millió-emlékű, millió-ajkú, millió és millió-sejtű, ő a szél: a mozdulatlan, hívás, a hang-nélküli, ő az arca minden születésnek, és ő az arca a testvér-vonulásnak óceánokon, földrészeket összekötő csatornákon és az örökkévalóság fáit kitépő ciklonokon át. Ó hát nem tudod, ki ő, ha azt hiszed, egyetlen kis szó is igaz lehet, amit a nyelvek makognak róla a káromlásokban és himnuszokban! A Es még jobban fáj... És még jobban fáj, hogy elfelejtem zománcos halántékukat, valamilyen isten szomjától árvizes, nagy, rohanó szemüket. Van, aki még itt ugrik, táncol, de más már nem ugrik, táncol: lent fekszik jég-elevenen a szagos jácintok alatt. Micsoda gyönyörű emberállat volt! Mekkora lánggal tudta mondani: furcsa madarat röptettél a szívembe! De vannak, akikre nem emlékszem, olyan hirtelen belevesztek a nyomtalan erdők csókjaiba.
