Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 6. szám - Pünkösti Árpád: „Nem erről volt szó” (Rákosiék 1953-as moszkvai raportja)

magát önkritikára kényszerítették, úgy kezelték, „mint a személyi kultusz feltalálóját”, pedig a „kult licsnyosztyi” kifejezést ekkor hallotta először.10 *

Dénes István (1923) csak találgatni tudja, hogy őt miért mellőzték: - Annak idején Hegedűst Gerő javasolta titkárnak. Feltételezem, hogy Farkas - arra gondolva, hogy neki is kell egy apród - javasolta az én kiemelésemet, s bár közöttünk különösebb kapcsolat nem volt, ez a bélyeg rajtam maradhatott. Másrészt, mint afféle magasba emelt fiatal, vitába keveredtem Kovács Istvánnal, ami nem vált a javamra. Nem lehetett jó ajánlólevél a válásom sem. Csupán amiatt sem illettem a képbe, hogy szerelmes voltam. Miután nem hívtak meg Moszkvába, minden különösebb indoklás nélkül kihagytak az új Politikai Bizottságból is, amitől én akkor megkönnyebbültem.

A vendéglátók legbefolyásosabb vezetőkből kiállított hatos fogata - a miniszterelnök Malenkov, első helyettese, és a fő belügyér Berija, a külügyminiszter Molotov, a pártapparátus felelőse Hruscsov, a honvédelmi miniszter Bulganyin, a kereskedelmi miniszter Mikojan - kiegészült többek között a budapesti nagykövet Kiszeljowal, nem tudni, miért hiányzott viszont közülük a magyar szakértőnek tartott „szovjet- orosz lakatos”, Vorosilov. Tolmácsként a szovjet pártközpont magyarul gyöngén tudó munkatársát, Bajkovot ültették be.

A június 13-16 közötti tanácskozásokról az oroszul is, meg gyorsírni is tudó Szalai Béla készített kivonatos jegyzőkönyvet, de fennmaradtak Földvári Rudolf jegyzetei is.“ Ezekből kiderül, hogy Rákosiék eligazításának ürügyén a Kremlben a szovjet politika felülvizsgálata is zajlott; hatalmi harc, amiben a magyarok kezével verték a csalánt.

Bevezetésül Malenkov végre elárulta, hogy a Rákosival májusban elkezdett beszélgetés folytatják. Fölszólította a vendégeket, hogy fejtsék ki véleményüket a gazdasági fejlődésről, a káderkiválasztásról, s az önkényeskedésekről - azokról a témákról, amelyek Sztálin halála után húsbavágó kérdéssé váltak náluk is. Jelezte: beszélni kell a hibák kijavításának módjáról is.

A szovjet vezetés tisztességtelenül járt el, amikor eltitkolták, miért hívják őket Moszkvába. RM ledorongolására akkor is lett volna épp elég ok, ha megadják neki is a lehetőséget a felkészülésre. Sztálin utódai fölényesek voltak és cinikusok. Malenkov és Berija megjegyezte: Rákosi ajánlotta, hogy ismerjék meg végre a vezetőtársait; hát tessék! Bár a májusi fejmosás és a kedvezőtlen előjelek után RM számíthatott volna az elszámoltatásra, váratlanul érte a téma és mellbe vágta, hogy a társai előtt akarják megszégyeníteni. Beszámolója csapongó lett. Rögtönzéseit rontotta, hogy épp Berijával ültették szembe.

Bevezetésként többes szám első személyben elmormolta: „gazdasági kérdésekben a szükségesnél gyorsabban mentünk előre ugyanúgy, mint a többi népi demokráciában”. Persze „hibáztunk”, jogosan kritizálták a szovjet elvtársak a fogyasztási cikkek termelésének elhanyagolását, s a fiatal káderek mellőzését. Bár... Magyarázkodás közben olyan részletekbe bonyolódott, hogy az egyetemi pártbizottságokra értelmiségi titkárok kellenek. Magyarországon tényleg nem lehet több a miniszter, mint a Szovjetunióban. Ekkor szinte ő javasolta, hogy válasszák szét a főtitkári és a miniszterelnöki tisztséget, hisz arra sincs ideje, hogy vidékre járjon, pedig sokszor vasárnap is dolgozik. Helyreigazította májusi magát: nem 30-40, hanem 45 ezer letartóztatott van. Mentség, hogy közülük 3000 az internált volksbundista, akik - ezt nem mondta ki - 1945 előtt németnek vallották magukat, így csak rontják a magyar statisztikát. Úgy vélte, az amnesztiát majd csak augusztus 20-án léptetik életbe, mert ha nyáron kiengednék a foglyokat, munkáskéz nélkül maradnának az építkezések. Ez az érvelés egyetlen egy szovjet vezető fülét sem ütötte meg. „A zsidókérdésre is felmerült

10 Visszaemlékezések, 166. (vájkáltak), ill. 913. old. (személyi kultusz)

" Moszkvai tárgyalás: Jegyzőkönyv..., illetve Földvári Rudolf moszkvai jegyzetei, Kapu 1990. 5.

44