Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 6. szám - A „levitáló” Leviticus (Tőzsér Árpáddal beszélget Németh Zoltán)

az antik latin irodalomra szűkült, pontosabban abban mélyült el (ti. a Leviticusban), annak természetesen speciális körülményei, okai is voltak. Például az a tény, hogy hosszú-hosszú évek óta régi magyar irodalmat tanítok, s a régi magyar irodalmat nem lehet a latin nyelv és kultúra legalább részleges ismerete nélkül sem tanulmányozni, sem megérteni. De sokat jelentett számomra például egy olyan - látszólag - kevésbé jelentős körülmény is, hogy az Irodalmi Szemlét évekig együtt szerkesztettük a latin-szakos Csehy Zoltánnal, a jeles pozsonyi fiatal költővel, s abban az időben szinte napjában volt beszélgetési témánk Lucanus, Persius, Iuvenalis vagy mondjuk az „új latin” Janus Pannonius”. A leglényegesebb körülmény viszont az Augustusi követő „ezüstkor” s a mi korunk között általam felfedezni vélt analógiák, amelyek aztán törvényszerűen hoztak magukkal egy „latinos” versbeszédet. Az analógiákról most csak annyit, hogy a korunk kiábrándultsága hátborzongatóan azonos az Augustusi követő zsarnokságok, római „totalitarizmusok” és sztoikus-cinikus filozófiák kiábrándultságával.- Figuráid forgatagában könnyen eltéved az ember: melyik a fikció, s melyik a történelmileg hiteles személy ? Mit kellene megtudnia az olvasónak például Euphorbosról, Cinnáról, Maximusról, Emíliáról, a kötet reprezentatív jellegű szövegének, az Euphorbos monológjának a „hőseiről”? Kik ők a verseden kívül?- Hogy kik ők a versemen kívül, arra könnyű a válasz: természetesen Corneille Cinna című drámájának a szereplői. Euphorbos: filozofikus hajlamú felszabadított rabszolga, s egyben afféle intrikus, ő veszi rá a gazdáját, Maximus lovagot az Augustus elleni összeesküvésben való részvételre. Természetesen fiktív figura, Corneille leleménye. Cinna viszont valóságos történelmi személy, valójában Cnéius Cornélius Cinna a neve, az utolsó Augustus-elleni összeesküvés megszervezője, a Julius Caesar által meggyilkoltatott Pompeius unokája. Köztársaságpárti, elsősorban az eszme fűti, s csak másodsorban a bosszú. Corneille hát kreál melléje egy fiktív női figurát, a bosszúvágytól lihegő Emíliát, akit Cinna csak akkor szerezhet meg, ha megöli Augustust. Az én Euphorbos monológja című kompozíciómban Euphorbos tulajdonképpen virtuális drámaíró, aki abban éli ki drámaírói hajlamait, hogy drámaként éli meg és adja elő - saját magának - a saját sorsát és környezete eseményeit. Ez abban a korban, amelyben mindenki szerepet játszik, egyáltalán nem rendkívüli eset. (Gondoljunk a kicsit később élő gyáva Lucanusra, aki - mikor Nero halálra ítéli - úgy hal meg, hogy közben a haldokló harcos monológját szavalja a saját eposzából, a Pharsáliából. De gondolhatunk akár magára Néróra is, a ripacs színészre.) Maga a mű, az Euphorbos monológja viszont a mai olvasó számára az Augustus-i idők felemásságának és a Corneille-féle furcsa konfliktus-felfogásnak a kritikája (Corneille számára a drámakonfliktus nem a jó és rossz, hanem a jó és a még jobb összecsapása); sőt: az Euphorbos által rajzot Cinna-képben önmaga korlátoltságára, „metafizikátlan” kisszerűségére is ráismerhet a mai Cinna.

Euphorbos több rétegű monológjában tehát távoli korok felelgetnek egymásnak úgy, hogy Euphorbosban és Cinnában végül az egész köteten végigvonuló ambivalencia, a metafizikátlanság adottságának és a végtelen, a kozmosz sejtésének, metafizikájának az egyidejűsége testesül meg. Más szóval a szerzőnek az a dilemmája válik itt történetté és nyelvvé, hogy lehet-e az ember egyszerre kint és bent. Lehet-e úgy bent saját magában, hogy közben megpróbál kívülhelyezkedni a világmindenségen, mintha annak nem lenne ő maga is része. Lehetünk-e úgy azonosak saját magunkkal, hogy lemondunk azokról a kiterjedéseinkről, amelyek túlmutatnak rajtunk?

Hangsúlyozom, ez a szerző dilemmája, a dilemma szövegi megvalósulása egyáltalán nem biztos, hogy ugyanezt a dilemmát aktivizálja az olvasóban is. Remélem, hogy nem csak azt.

Mindenesetre a beszélgetésünk végére, azt hiszem, ezzel pont került. Megint ott vagyunk, ahonnan elindultunk: a cím, a Leviticus kétirányú jelentésénél, a törvény és az állhatatlanság ambivalenciájánál.

39