Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 6. szám - Háy János: A hajóút (regényrészlet)
Háy János A hajóút M JL WJLáy sötétedett a piránói öbölben. A velencei kereskedő hajójáról matrózok szédelegtek át a kocsmába. A bor még egyszer szárazföldet robbant alattuk és eltűnnek a piránói kövezet mögött, ahol az öreg Vincius meséi lakják be a mélységet. Holnap a hajó kikanalazza őket az öbölből. Megint neki a tengernek, le Alexandriába, mert a velenceinek itt már nincs több dolga. Lódultak keresztül a téren, a járásuk, mintha most is a vízen ámbolyognának, mintha gyomruk ragacsos lévén hullámozna a testük. A kocsma gyorsan telt, a helyiek mellé odatolakodtak a matrózok. Fogyott a bor, ürültek a kancsók. Este nyolcra, mikor Vincius is lebotorkált a hegyről, már szokás szerint szétszóródott minden a teremben, össze-vissza kavarogtak a kimondott szavak, senki nem tudta melyik származik mástól, melyik magától. A testdarabok is zavarosak voltak, orrot vakart valaki, maradt a viszketés:- A faszt viszketsz már - mordult és orrondörgölte a szomszédját, aki értetlenkedve, a szemek körül karikázó csillagok játékában gyönyörködve ájult hanyatt. A szembeoldalon az egyik más farkát pakolta elő, a magáéval meg a padra vizelt... Ebbe a zavarodásba Vincius megjelenése hozott némi rendet. Amint megpillantották borzas alakját, a matrózok kórusban kezdtek üvöltözni:- Me-sét! Me-sét! Vin-ci-us!- Hát nektek mindig csak a mese kell - morgolódott Vincius, de a követelőzés nem lanyhult: Me-sét! Me-sét!- No, jól van - állt kötélnek az öreg mesemondó, töltött egy kupával, s aztán belefogott:- Meglássátok, sokféle dolgokról szól ez a történet, de leginkább szól a ti gazdátokról, akit ma egy tündökletes lánnyal láttam a piránói öbölben.-Az nagyon jó lesz! Az bizony jó lesz - helyeseltek a matrózok.- Valamikor a világok előtti időkben - kezdte Vincius.- Tyű, de jól kezdődik - csettintettek a matrózok -, de jól kezdődik..- Szóval - folytatta Vincius a rejtelmes történetet -, mikor még nem a mostani gazda ügyelte az életet, hanem egy regiment görög isten, mindennek más neve volt. Nem voltak Annák, Marcók és Stefanók, de még Marionok és Marionok sem voltak. Mindent másképpen hívtak. Piránt se Piránnak nevezték, hanem Pürrhosznak, vagyis jelzőtűznek, arról a világító lámpásról, ami az öböl sarkában áll ma is. Olyannyira másképp hívtak mindent, hogy ha ma oda, abba az időkbe keverednénk, semmit nem találnánk. Lehet, ha egy darabka ke(Részlet a Xanadu című regényből) 6
