Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 1. szám - Fehér Márta: „Bármi elmegy” (A tudomány a XXI. század küszöbén)
virtuális, Internet-kapcsolatban állnak egymással. Erősen specializált kutatókból áll ez a csapat, akiknek többnyire nincs egyelőre kompetens riválisuk a témában. Az erőteljes specializáció egyébként is jellegzetes vonása a posztakadémikus tudománynak. A másik jelentős fejlemény, ami a tudományos kritika érvényesülését és érvényességét megrendítette, az utóbbi két-három évtizedben a tudományfilozófiában következett be. S ez a kritikai mérce, a tudomány metodológiai normarendszerének megtalálására és kanonizálására irányuló törekvések kudarca. A talán legközismertebb világgá kürtölője ennek a tudományfilozófia enfant terrible-je, Feyerabend (1975), akitől a híres/hírhedt szlogen származik, az, hogy „anything goes”, (bármi elmegy), s aki csupán azt tette, amit a mesebeli gyerek, aki felkiáltott: „A királyon nincs ruha!”. Ami persze ilyen szélsőségesen leegyszerűsítve nem állja meg a helyét a tudomány vonatkozásában, de kétségkívül ok az aggodalomra, amit olyan mérsékelt gondolkodók is osztanak, mint a már emlegett. John Ziman (aki nem is filozófus, hanem gyakorló tudós és sikeres kutató), s aki szerint is a tudomány objektivitását veszély fenyegeti a XXL század küszöbén. Ennek tudatában kell lennünk. A folyamat megindult, s gondolkodnunk kell azon, mi az, ami megmenthető és megmentendő a tudomány korábbi értékeiből és normáiból. Irodalom G.Böhme, W.van den Daele, R.Hohlfield. W.Krohn, W.Schafer 1983 Finalization in Science: The Social Orientation of Scientific Progress, Dordrecht, Reidel Enyedi Gy. 1997 A tudomány változó értéke Magyar Tudomány 97/3. R. Ernst 1997 Interdiszciplináris és nemzetközi együttműködés a tudományban, Magyar Tudomány 98/1. K.Feyerabend 1975 Against Method, New Left Books, London M.Gihbons, C.Limoges, H.Nowotny, S.Schwartzmann, S.Scott, M.Trow 1994 The New Production of Knowledege: The Dinamics of Science and Research in Contemporary Societies, London, Sage T.S. Kuhn 1962 (1.) The structure of Scientific Revolutions Chicago Univ. Press 1984 A tudományos forradalmak szerkezete (ford. Bíró Dániel), Gondolat Kiadó, Budapest R. K. Merton 1973 The Sociology of Science, Chicago Univ. Press M. Polanj’i 19G2 The Republic of Science, Minerva: S. Toulmin 1992 Cosmopolis: The Hidden Agenda of Modernity Cambridge Univ. Press J. Ziman 1994 Prometheus Bound: Science in a Dynamic Steady State, Cambridge Univ. Press 199G „Postacademic Science”: Constructing Knowledge with Networks and Norms Science Studies, vol. 9/1. 1996 Elveszti-e objektivitását a tudomány; (ford. Bencze Gy.) Természet Világa, 127/11. 37