Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 5. szám - Szilágyi Gyula: Kegyelemkenyéren

4-e előtt aztán az építésvezetőségen adták át a brigádnak a jutalmat (3500 forintot kaptunk fejenként), a KISZ-titkár - egy fiatal technikus - meleg szavakkal szólt arról, hogy mennyi pénzt takarítottunk meg a vállalatnak. Azt azért elmulasztotta megemlíteni, hogy a kötbért így is kifizették, mert az ünnepek között volt ugyan ügyelet az építésvezetőségen, de a mérnök urak elfelejtették megnézni, hogy üres-e a vagon, s nem vitették el a vasúttal. Persze azért ők is kaptak jutalmat. Mindegy, ez nem is fontos. Nem éreztük magunkénak a vállalatot, s nem hiszem, hogy fejlett lett volna szocialista tudatunk (ahogy a KISZ-titkár mondta). Amikor Zoli bácsi ’79-ben nyugdíjba ment, huszonhét évesen én lettem a brigádvezető. És nem röstellem kimondani, hogy jó érzés volt, amikor a mérnökök megkérdeztek a jutalmakkal, vagy éppen a lakástámogatásokkal kapcsolatban. Most a hagymaszedésnél egy fogatlan öreg mámi a főnök, gyerekkorában annyira hozzászokott a tintaceruzához, hogy még most is megnyalja a golyóstollat, mielőtt írni kezd. A nyáron a hagymakapálás idején a világbajnokságot akartuk nézni, megegyeztünk a gazdával, hogy valamelyik napon egy órával korábban lesz a fájront. Az öreg varnyú a nap végén csak komoly segítséggel tudta kiszámolni, hogy ha 10 órára 1500 forint a munkabér, akkor a 9 órás munkanapra mennyi jár. Nem bánt engem a munka, volt olyan hónap a nyáron, hogy a jövedelempótlóval együtt több, mint 45 ezer forintot hoztam össze, de ennek egyszerűen nem látom értelmét. Láttál te már olyan világot, ahol titkolni kell, hogy dolgozni járok ? Pillanatnyilag arra ítéltek engem, meg sok ezer hasonló helyzetben lévő társamat, hogy havi 10800 forintból éljek meg. Mert támogatást kapok. Jövedelempótlót. Ami azért nem helyettesíti a hiányzó jövedelmet. En nehezen hazudok, de most már az önkormányzatnál csak összenevetünk azzal az asszonykával, aki az ilyen ügyeket intézi. O is pontosan tudja, hogy a jövedelempótlóból lehetetlen lenne megélni, meg aztán májusban egy hétig az apósa kukoricáját kapáltam hatodmagammal - (teljes anonimitást kér).

Nem nehéz belátnunk, hogy egy egészében rosszul szervezett, koncepcionálisan hibás gazdasági gépezetet az egyéni többletteljesítmény nem képes életben tartani. Ezzel együtt - épp a szervezésbeli hiányosságok miatt - mindig szükség volt a túlórákra, szezonvégi hajrákra, a legkülönbözőbb felajánlásokra (szolidaritási műszakok, kongresszusi vállalások, stb.). Az ilyen teljesítményekért nyújtott elismerések alkalmasak voltak arra, hogy a gazdasági hasznosság illúzióját ébresszék az egyénben. Valahogy úgy, mint amikor a süllyedő hajó két matrózát kitüntetik, mert határidőre átfestették a kéményeket. A matrózok persze megszenvedtek a kapitányi kézfogásért, a hajó állapotát meg senki sem ismerte pontosan. Úgy tűnik, a pozitív visszacsatolások célja nem annyira a munkateljesítmény, hanem inkább a társadalomkonform magatartás honorálása volt. Az ilyen magatartási minták kialakítása már a munkaszocializáció korai szakaszában megkezdődött. 1968 és 82 között csaknem 2 millió - 10-11 éves - gyermek olvasta azt a gyárlátogatásról szóló történetet, amelynek végén „a szerszámgépet leállító szürke köpenyes férfi csendesen mondja: nagyon szégyellném, ha azt mondanák rólam, hogy nem pontos a munkám. Három kormánykitüntetésem van.” Itt az elsődleges didaktikai cél (a hanyagul és pontatlanul végzet munka szégyenletes) mögött már jól kirajzolódnak az adott időszakban ideálisnak tekintett munkavállalói tulajdonságok, és mintegy mellékesen felsejlik a jóságos és igazságos kormány (lásd még: Mátyás király) képe is. A tankönyvi olvasmányban három kitüntetéssel jutalmazott munkás szürke (csak semmi egyénieskedés), csendes és pontos. Eszményi alkalmazott. Ha ilyen leszel - kitüntetnek, üzente az olvasmány harminc évvel ezelőtt a kisdiákoknak, akiktől most azt várjuk, hogy munkájukat elvesztve kreatívan lássanak hozzá saját sorsuk rendezéséhez. A sok vitát kavart amerikai film főhőse - az obsitos Rambo - képtelen visszatalálni a civil életbe, mert „ismereteire” (amennyiben az ölés tudománya annak tekinthető) a munkaerőpiac nem tart igényt, amire pedig szükség lenne e piacon, ahhoz hősünk nem ért. A magyar Rambo hasonló helyzetben van:

54