Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 5. szám - Nino Nikolov: Mellesleg; Marin Georgiev: ítélet; Szerelem; Petar Alipiev: Kaliakra; Későősz; Déli szellő; Nino Nikolov: Nagy László emlékére; Az én Balkánom; Marin Georgiev: Halotti tor; Vízimalom - Utassy József és Kiss Benedek műfordításai

Ragyogtak dalaidban favágók, lakodalmak, szólt bennük szerelem, halálig-néma, mígnem fölzúgtak hősénekeid, s az üszkös gallyak közt bujdokolva megvillant a harci balta.

Újra bosszúra emelkednek a bátrak, akiket elsőkként sodort el a harc szele.

S a kigyúlt arc fölött csapkodnak a lángok, színük, akár az ő kiomlott vérük színe.

így születnek a balladák. Nem megelőzik - követik csak a harcot. Ha eljő a csönd, mikor már csak a füst tekergőzik a perzselt föld s perzselt lelkek fölött.

Itt cseperedtem, e balladát termő erdők, hegyek, folyók és csupasz ormok között, hol balladásan ragyog meg a felhő, s a kakukk is balladát kakukkolgat.

A hold, a Nap, gyümölcsök és virágok parázson táncoló nőkké változnak, családom tagjai mind tűzön-járók, és talpuk alatt a zsarát marad csak.

Egyszer ház kap lángra, másszor oly évek, melyekben szinte csak dermedt halál van.

Tavasz ez, mikor a kertek fehérek, vagy ősz tán, múlással, múlandósággal ?

Üstökös hull tán az almafaágra, vagy alma huppan a fáról a fűbe?

Táncol a tűz. S a kék égi határnak vászonponyvája is lángol már tőle.

Vagy ez tán a számkivetés keresztje rajtunk, banszkói s ohridi bolgárokon ?

S ódon utak alkonyodnak ránk este, ha már nem jatagán és holdkorong.

Seregek áradnak és elvonulnak.

Elhal az epikus dalok ekhója.

Kemencéinkben meg pernye hunyorgat, balladás lidércként meg-fellobogva.