Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 5. szám - Bogdán László: Elégia Balassi Bálintért (vers)

Torkukban dallam, pilledve donog, alszik ritmus, rím, metonímiák.

A megszállt ország horkan, felijed. Oltalmazzák-e tépett verssorok ?

Mit mond a vers? Mikor? Hol? Kinek?

Mit rejtegetnek prédikátorok igéi ? Atzúdul-e verseken a Tirrén-tenger iszonyú haragja?

Ha gúzsba köt düh, balsors, félelem, felvirradhat-e még a harag napja?

Vagy most már minden végképp így marad ? Csak a versekbe költöző leányok szemében lehetsz - ha lehetsz? - szabad? Rímek közé menekített világod szétesik?! Aludj, Balassi! Pihenj! Évszázadokig eltarthat az álom.

Szájperemig ér szégyen és a szenny, harag lesz úrrá az árnyékvilágon.

V.

Buja álmában szépasszony ölel.

Fiújához nyúl. Beomlik egy várrom.

Hang kél a légben. Makacs. Felesel.

Nem rejthet el már előle az álom.

Nem rejthet Júlia lángoló öle, a Dunántúl barnálló dombjai, nem rejthet táncszó, kis éji zene,

Coelia rád fonódó combjai.

Nincs menedék! Hit, ábránd el nem rejthet. Hallod a hangot? Nincsen menedék! Versekből tör ki soha nem is sejtett erővel. Lángra kap a vers és elég.

Aludj, Balassi! Most hagyd, hogy vezessen a te idődből jövőnkbe a hang.

Hazug az álom. Veszett magyar éden.

Szól, egyre szól, mélakóros harang.

Katonák, papok, kereszt, kard és zászló, zúdul a sereg le a dombokon.

Ki beszél ? Árpád ? Szent István ? Szent László Lesz itt valaha rend a romokon ?!

Nézd útra kelünk. Itt villog Velence! Napsütésben sorjáznak a gályák.

Vitorlákon ül a szél. Szelence rejti a jövőt. Ne is keresd mását, más nép ez, más raj! De nézd elsüllyed büszke ármáda. Méla, régi nóta.

Régi dicsőség. Glóriás nagy évek