Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 4. szám - Határ Győző: Hömpölygő beltenger (Kötetlen elmélkedés Kabdebó Tamás Duna-trilógiájáról)
Határ Győző Hömpölygő beltenger Kötetlen elmélkedés Kabdebó Tamás Duna-trilógiájáról „A világot, s ezzel együtt az isteni törvényt azért látjuk olyannak, amilyennek, mert onnan nézzük, ahonnan látjuk.” (Árapály, 280. lap) K^Jz&z recenzió jelent meg tőlem, alig nyolcada annak, ahány könyvet három évtized alatt recenzáltam. Nyolcszáz könyvismertetés és nyolcvanadik évem betöltése után elhatároztam, hogy többé könyvről nem írok. De most, hogy végigaraszoltam ezt a nagy trilógiát, úgy érzem, nem mehetek el mellette szó nélkül s ildomos volna számot adnom róla, részint pro domo magamnak, részint visszajelzés gyanánt a jeles szerzőnek, aki immár négy évtizede fegyvertársam és igaz jó barátom. Persze, ami itt következik, az több szempontból súlytalan, érvénytelen és semmis: inkább afféle endofázia; „belső beszéd”, ami dolgozószobám könyvekkel körülpáncélozott négy fala közt, bordakasomban/koponyámban a magam medvedorombolása marad. Miért semmis és érvénytelen? Egyik oka ennek az, hogy jómagam soha nem mentem át azon a rótán, amin minden, bölcsészetet végzett tanárember átment, magyar nyelv / irodalom- és történelem szakon koptatta az ELTE lépcsőit, államvizsgá- zott/disszertált/bizonyított. Jómagam ilyesfajta felhatalmazást felmutatni nem tudok, kuruzsló vagyok, történelemben/irodalomban a magam útját járom, vagyis beteget nem gyógyíthatok, rendelőt nem nyithatok. A másik ok, amiért csupán pehelysúlyú, amit mondandó leszek a trilógiáról, az az, hogy egyrészt előrehaladásának fejezetről-fejezetre tanúja voltam: visszapillantó tükröm van hozzá s ezzel módosul az optikám; másrészt azzal a reservatio mentalisszal fogok hozzá, hogy szörnyen elfogult vagyok a javára. Szerzőjét nemcsak hogy tetőtől talpig igazmondó becsületes embernek ismerem, hanem tetőtől-talpig tehetségesnek is; akkora, mamutbozontú- és méretű mesélőkészsége van, amihez képest az anekdo- tázó elefánt eltörpül. Az ismeretek akkora tárházával rendelkezik, melynek birtokában úgyszólván hors concours indul; innen van az, hogy a trilógia szimmetrikus, hármas homloksora mögött sokteremsoros, labirintikus mélységet sejthetünk. Minek nevezzem: esszéregénynek? Mítoszteremtő regényfolyamnak? Történelmi kompendiumnak? Családregénynek? Hány család hány regényének? Hiszen a függelékben nem kevesebb, mint öt család kiterjedt genealógiáját vázolja fel, és tálja élőnkbe. Már maga ez népszerű fogás kell legyen egy olyan új világban, amely eredet- és őskutató szoftvert telepít a komputerébe (mely szoftvert viszik, mint a cukrot), és ha valaki csupán Vak Béláig vagy Könyves Kálmánig vezetheti vissza a családját, szégyenkezve a sarokba kullog. Kurszán papkirály ük-ük-ükunokája is közöttünk lappang valahol; hát amilyen ejtőernyőn pottyantott, tegnap érkezett fajzagyvaléknak ismerem és génkotyvaléknak tudom magam - mertmivel várkapitányt őseim között egy 82
