Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 4. szám - Pomogáts Béla: Az irodalom védelmében (Béládi Miklós igazságai)
Pomogáts Béla Az irodalom védelmében- Béládi Miklós igazságai A A. múlt, különösen nagy történelmi átalakulások után, lassanként az eleven emlékek mögöttes világába merül, mégis valamiképpen itt van velünk: szellemi reflexeinkben és nosztalgikus érzéseinkben, amelyek egyszer-egyszer szinte váratlanul megelevenítik a tűnt idők káprázatát, és elénk vetítenek egy arcot, amelynek évek vagy évtizedek távlatából jelképes értelme lesz. Ilyen módon jelenik meg most előttem, másfél évtized távlatából Béládi Miklós arca, alakja is. A maga mindig komoly, mindig makacs, szinte elszánt vonásaival, amelyeken időnként mégis átütött valami engesztelő derű. Nehéz volt vele megbarátkozni, minthogy szigorú igényességgel fordult a másik emberhez, barátságaiban azonban, ahogy irodalmi ízlésében és vonzalmaiban is, kitartó volt és hűséges, meg nem alkuvó. Sokszor és sokat voltunk együtt, voltak közös ügyeink, amelyekben elkötelezettséget és kitartó munkát várt el, minthogy az ügyeket: az irodalom ügyeit fontosabbaknak tartotta, mint a személyes érdeket, az előrejutást és persze a hatalmat, amelyet figyelembe vett, de nem tisztelt, és ezért szinte mindig szembekerült vele. Igen sok emléket, emlékképet őrzök róla: egy műhelyvitát a Ménesi úti intézetben, egy találkozást valamelyik anyanyelvi konferencián, egy vitatkozó, egyszersmind barátságos eszmecserét a Magyar Műhely valamelyik Párizs vagy Bécs környéki összejövetelén, egy szerkesztői értekezletet a Kritika, majd a Literatura műhelyében, egy estébe hajló keserves kéziratjavítgatást az irodalomtörténeti kézikönyv mindinkább növekvő kásahalmai között. Temérdek munka és olykor egy- egy baráti szombat este, vasárnap délután az, amit valójában szűkén kimért életétől kapott. Korai távozása nemcsak körülményeiben volt fájdalmas, úgy hiszem, minden barátja és kollégája megszenvedte azt az októberi hetet, amidőn hol reménykedve, hol félelmében vártuk a kórházból érkező híreket, hanem a távozása után hátrahagyott hiány következtében is. Az igazi irodalomtudós ugyanis nemcsak műveivel van jelen, hiányát is megérzi a szellemi élet, különösen nehéz időkben, amikor az okos szóra és józan megfontolásra oly nagy szükség volna. Béládi Miklós ilyen irodalomtudós: történész és kritikus volt. Az elmúlt évtizedben, midőn az irodalom létformája és a társadalomnak az irodalommal kialakított viszonya egyaránt radikálisan átalakult, hányán és hányszor gondoltunk arra: de jó is volna, ha egyszercsak megjelenne, és nyomtatásra érett, szabatos mondatokban eldöntene egy elfajult vitát, néhány okos szóval helyre igazítana, mint Németh László tanította, egyszersmind egy szerepet is el kell vállalnia, és arra, hogy Béládi Miklósnak az irodalmi életben betöltött szerepe milyen meghatározó volt, csak halála után döbbentünk rá igazán. Nélküle még sötétebb az a táj, amelyen irodalmi életünk törzsi háborúi zajlanak. Fellapozom könyveit, az Érintkezési pontok at, a Válaszútokat, az Értékváltozások at, és újra meg újra meg kell állapítanom, hogy az a gondolati erő és kifejezésbeli világos47
