Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 3. szám - Sándor Iván: Változó korszak – változó regény (Egy gondolat a történeti hagyomány és az epikai hagyomány kapcsolatáról)
Azok közé a tudósok közé tartozik, akik művészi megközelítések szerint is tudnak kapcsolatot találni a történelemmel. Ismeri a tudományos és epikai rámutatás esszenciális különbségeit. Az ilyen gondolkodásmód számomra a visszájáról, a regényforma kialakítása felől fontos. Összefügg a történeti anyag kezelésével, a doku- mentumok-ismeretek, a históriai tradíció felhasználásával, vagyis a történeti hagyomány és e korszakonként változó epikai hagyomány kapcsolatával. Komoróczy történeti érzéke és művészi érzéke nemeseik ama gárdonyizástól mentes, de túlhalad minden olyan, sokáig érvényes „anyagkezelést”, mint amely - saját leírása szerint - még Flaubert Salambó)ának a történeti anyaghoz való kapcsolatát is jellemezte. Ez a szemlélet a tradíció tiszteletét, de ezzel nem ellentétesen több ponton radikális szétbontását és újbóli összerakását jelenti a tudományban. A képek, amelyeket felidézett, egymásra montírozódtak a bennem akkor már élő másféle képsorokkal. A tudós leírása összerendeződött a regényvízióban megjelenő, a város utcáit beborító, emelkedő kagylózúzalékkal, a törvényekkel teleírt, a szobákban felhalmozott tekercsrengeteggel. Az epikailag kidolgozott víziót segített tényekkel, hiteles mozzanatokkal berendezni. Érdeklődtem, milyen lehetett a városkapu. A romhalmaz kapu. Akkor döntöttem el, hogy egy ilyen kapu lesz majd a koldusok néma és örökös stafétaváltásának a helyszíne. Érdeklődtem a fellegvárról. Elmondta, milyen lehetett, kikből állt az őrség. Az volt a tervem, hogy a történetet a háttérben végigkísérje a Római Birodalom omlása, de nem mint történeti elbeszélése a birodalomomlásnak, hanem mint ontológiai eseménye a világrend szétesésének, amiközben a szefforiszi „események”, a történések epikai kisvilágában, ama törésvonalon „innen”, mint perem-események tájolhatóak be. Érdeklődtem az éghajlatról, a természetről. Amivel megismertetett, az alkalmasnak látszott azoknak az epikai mozzanatoknak a kidolgozására, amelyek a regény bennem már élő világában az Idő-kapcsolatot, az „és megy le a nap, és kel fel a nap” örökös folyamatosságát - az „időnbelüliséget”, ám ugyanakkor az „időnkívüliséget” - jelentette. Mindez, a tényekből épített, a dokumentumokat fikcionalizáló epikai színtér helyett, a metamorfizált valóság víziójába belehelyezett történeti tények epikai rend szerinti összerakásának előkészületeit jelentette. 3. Egészen másképpen született meg a hetvenes évek kezdetének általános regényhelyzetében A futár indító képsora. Ennek a felelevenítésében segített a régi interjú: Hogyan talált rá A futár témájára?- Nyolc-tíz éve akadtam rá néhány olyan könyvre, amely elindított bennem egy gondolatsort. Nem hagyott nyugodni a téma. Három éve szerveződtek bennem regényanyaggá az akkor megismert dokumentumok. Ez után ki kellett alakítanom a cselekmény történelmi hitelét... Dokumentumrészletekkel dolgoztam, korabeli felhívásokkal, Bem beszédeiből vettem át részleteket, Kossuth beszédeiből is, a regényt lezáró, a végső fordulatot előkészítő levél, Kossuth eredeti levele, amit menekülés közben Tregováról küldött.- Ennek a könyvnek a főhősében, Eősi Jánosban egy teljesen hétköznapi ember alakját teremtette meg. Ismerünk olyan műveket, amelyek Kossuth, Görgey alakjával foglalkoznak. De olyan művel, amelyben a közember, az egymás mellett élő nemzetiségi csoportok helyzetét, gondjait, életbevágó problémáit ilyen módon írja meg az író, eddig még kevéssé találkoztunk.- A regény valóban a kelet-közép-európai kisnemzetek közös sorsáról, küzdelméről szól. Úgy éreztem, úgy gondoltam, hogy az emberi fájdalomnak, kirekesztettségnek, 81
