Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 3. szám - Podmaniczky Szilárd: Elvetemült naplók (=.)
nem, tévedtem. De majd lebontják. Most vártam volna meg? Nem tudom, hogy fogok kinézni, mire lebontják az ablakom. * Kétkezű, kétlábú munkás vagyok. Ha nem lenne kezem, műgerjesztésű centrális merevedésekkel böködném a falra szögeit vízszintes klaviatúrt. A műegészben betöltött érzelmes szerepem. Ha nem lenne lábam, nem tudtam volna lábujjhegyen megszökni a magtárból a fél zsák öregkukoricával, és akkor a repüléstörténet balfejeztében zúgó lopakodó testötletét is egész másképp értem ma. Ma, amikor van kezem, lábam, és minden a múlté meg a jövőé együttvéve. Külön-külön: maszatolok. * A jobb szemem jobb sarka néha rezeg. A szemgolyón keletkező rezgés lassan akadozva a sarokba vonul, eláll. Nem látok rosszabbul, jobban se, csak nem tudom, mi ez. Természeti jelenség, amely tanyát vert nálam. Amott egy festő képein nem is tudom hány féle szembetegséget, süketséget, ízületi bántalmat lehetett megkülönböztetni. Emitt: egyet se. Persze, más-más decimumok, millimumok, centimumok, belejövök, kilomumok, és mégis, látok, cselekvésta- ni nonszenszek, nincs két különbség a képeken, ha van, idős, na persze, a színstatikát nem vermeli el a háromfázisú logikai csőd, a ha lehet, igen, akkor se. * Az éjjel álmomban a párnám alatt motoztam, felébredtem és motoztam tovább, mintha valamit nagyon keresnék. Ahogy felébredtem, és ezt éreztem is, ébren vagyok, test test ellen, teljesen ébren, az álombéli keresés folytatódott, kerestem tovább a párnám alatt. Szép, sima vasalt lepedőt tapogattam, amit az ágytámla mögé begyűrve hagyok. A kezem sötét volt, éjszaka, lepkét csak ízéről érezni ilyenkor, tök sötét, mintha egy sztyepp, róna, gézengúz alföld, matahari dajkaálma vonult volna a párnám alá, ahol sehol. Egy csettintéssel feladtam a keresést, aludtam tovább, de amikor reggel felébredtem, eszembe jutott, s félig mintha a párnám alá nyúlnál, nyújtózkodtam egy jó nagyot. * Egész éjszaka köhögtem, alig aludtam valamit. A köhögésemre a hasfalam összerándult, s ha centiket is, mindjobban előrebiccentem. Vagy ha még centiket se, de állandóan biccentettem, egész éjszaka biccentettem, mint aki köhögése miatt annyira megveszett, hogy mindenbe beleegyezik. * Nem hátráltatott sem részegség, sem józanság, minden erőmmel a földön feküdtem. * Anyai ágon a nagyapám lehetnék, apai ágon viszont a dédapám egyik fivére, aki amikor először hallott az ausztráliai partvidéken húzódó hatalmas korallszigetekről, megrázta a kisujját, azon át a kézfejét, és azt mondta, csontvázak, merő csontvázak, hajmeresztő ott élni, hajmeresztő, amíg a bányában 75
