Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 3. szám - Háy János: VIII. Károly, francia király (elbeszélés)

mint egy kihányt főzelék, mindenkit felakasztgatott, kivált, akinek pénze volt. Halála után Gonosz Károly, Navarra királya ácsingózott a trónra, de ő csak a négy és feledik Károly lehetett, hiszen királyságát a franciák sosem szentesítették.

Micsoda más világ volt még az. Ha valakit gonosznak neveztek, mindenki tudta, kiről volt szó. Hatodik Fülöp csak annyit mondott: Na, páholjuk el a Gonosz Károlyt - és mindenki tudta, ki ellen kell hadat viselni, s az egyirányú csapás elpusztította az ellenséget. Ha mindez ma történne, a mai Fülöp bizonnyal nagy vereséget szenvedne, mert ha parancsot adna kapitányának, hogy verjük tönkre a Gonosz Károlyt, az biz visszakérdezne: Melyiket. S ha pontosítás nékül adná tovább katonáinak a parancsot, azok százfelé futnának a világ minden irányában. De kár ezen keseregnünk, menjünk tovább a számtanban.

Négy és feledik Károly után jött az ötödik: Okos Károly, aki az okosságban próbált szerencsét, de sikertelenül, bizonyítja ezt fia, aki Hatodikként került a károlytrónra és már csak a számozás különbözteti meg elődeitől, különben talán Őrült Károlynak lehetett volna nevezni, mert egészen fiatalon begolyózott, így aztán a francia népség azt gyanította, hogy fia Hetedik Károly nem is törvényes utód, lehetne őt Zabi Károlynak nevezni esetleg. Zabi Károlyt XI. Lajos követte a trónon, aki a tervezettnél korábban, 1483-ban halt meg, amikor fia, Károly még csak tizenhárom éves volt.

Habár gyermek volt, csúfságra, akár egy felnőtt. Háta púpos, lábai rövidek, testalkata gyenge. Minden rossz tulajdonsága megvolt hozzá, hogy ne kerülhessen a franciák trónjára. Mégis odakerült, méghozzá nyolcadikként a károlyok sorában. S mint testébe a csúfság, leikébe a reménytelenség volt be- levarrva. Nem tudni, honnét vette az erőt, de míg gyámjai a hatalomért küzdöttek, a kis csúfság könyvekből magába szívta az uralkodás művészetét, s mikor az ellenek megfáradtak a küzdésben, kész uralkodóként állt a nép elé. Szövetséget kötött és békét, foglyokat engedett szabadon, s ekként örök hívekhez jutott. Felbontotta eljegyzését Miksa császár húgával, Margittal és Bretagne-ba rohant, hogy elvegye Miksa császár jegyesét, Anna hercegnőt, akinek révén uralma alá került a tengerparti földség. Miksa persze nem bírta viselni a veszteséget, mármint nem a menyasszonyét, hanem a hozományét, és hadakozni akart volna, de senki nem állt mellé, kénytelen volt megbékélni, s mert saját felszabadult húgát nem vehette feleségül, gyorsan más mátka után koslatott. Teljessé vált a francia föld, akár megnyugodhatott volna Károly, ha valami belső vad erő nem akarta volna kilökni abból a reménytelenségből, amibe a Károlyokat fullasztotta a történelem. S a reménytelenségből való kijutás érzése nem más, mint az a reménytelenség, hogy kijut a reménytelenségből, hogy van egy reménytelenség, amit csak le kell gyűrnie és máris átjut a nemreménytelenség tájaira. Honnét is tudhatta volna, hogy Nagy Károlyt is csak az emlékezet rántotta ki a reménytelenségből, ő maga azonban, mint kis nyomorult pusztult és élt, foglyaként annak az időnek.

A kijutás, mint valami gyöngyös kapu épült a király szeme elé, egy tündökletes út, ami mögött szikráznak a napcsillámok, és sellők áztatják nyálukban a férfiakat. Nézett jobbra és balra, előre és hátra: mi mást láthatott volna, mint azt a déli csillogást, amit Itália világított felé, Velencét, a tenger királynőjét.

70