Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 3. szám - Zelei Miklós: Átkelés (irodalmi forgatókönyv)
a svájci is legyün a fejirül. Legalább hagyja, hogy visszahúzzam. Feleség: Megver az isten, ha így beszélsz apámmal. Férj: Megvert az már veled is. Hát hogy lehet ilyet csinálni?! Magunkká' visszük az apádat, és akkor megdöglik itt nekünk. Jól kibaszott velünk, papa, hallja-e? Feleség: Akkó' is az apám! Nem beszélhetsz így vele. Férj: Úgyse hallja. O, édes istenem, bár csak hallaná! Hangya és Becherovka bámulja őket. Becherovka: Az a szerencsétlen öreg itt fog elpatkolni. Hangya: Nem csodálnám. Becherovka: Nálunk van gyógyszer, megkérdezem őket, hátha tudunk segíteni. Feleség: Akkó' se tehet róla, hogy meghalt. Férj: Hogy a fenébe ne tehetne! Mindig ilyen volt. Akkó' élt, amiké' nem kellett volna, és akkó’ halt meg, amikó1 még élni kellett volna. Legalább két kilométert, papa. Ennyit nem tudott értünk megtenni? Becherovka: Mi baja a bácsinak? Férj: Semmi. Behcerovka: Mert van orvosságunk. Férj: Szedje be! Oszt utána majd megmondom, hova üsse az orrát. Jó van na, papa, csak maradjon így, ne nagyon dobájja magát, és megyünk. Hazai fődben fog nyugodni, ne féjjen, csak segít rajtunk az Isten. Mind ementek szarni, most megpróbálhatjuk, megint előrejussunk egy darabot. Égszínkékre mázolt fakarusz tör előre, állandó helyére, a vámbódé melletti fa alá igyekszik. A tetején sárga villogó, és egy mikrofon, amelyből Beethoven Örömódája árad. Ötven-ötvenöt éves nő vezeti, csapzottan őszülő haja magasra kontyolva a feje búbján, olcsó, csontkeretes szemüveget hord, a hatvanas 62
