Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 3. szám - Buda Ferenc: Rendteremtés (Jegyzetlapjaimból)

nak természetesen egyéb motivációk is - túlélési módok keresése, anyagi érdekeltség, hírnév iránti becsvágy, személyek, közösségek, eszmék szolgálata -, ám mindez együttvéve s külön-külön az elemi kíváncsiság örökös hajtóereje nélkül nem ér sem­mit. * * * Rakok a tűzre. Korhatag fadarab akad a kezembe, már-már rávetném, hisz egyébre úgysem igen való, de az utolsó pillanatban meggondolom magam: túl hamar elemésztődne. Leteszem hát, s helyette egy egészséges, tömör keményfa hasábot he­lyezek el a tűztérben, hogy tovább tartson. A tűzhely elé lerakott korhadt fa csücske a parázs iménti röpke érintésétől tüzet fogott s most vékony fehér füstöt eregetve izza­ni kezd. Az élő üszők peremén pihekönnyű hamu gyülekezik. Ráfújok. Elszáll a ha­mu, a picike parázs pirosán fölragyog, de lángra nem lobban. Lám, mire jó egy kor­hadt, reves fadarab: őrzi a tüzet, a tűz lelkét. Hajdan, amikor még gyufa avagy ön­gyújtó híján sokkalta körülményesebb volt tüzet szítani, mint manapság, ily módon őrizték, óvták a pislákoló parazsat - akár még utazás közben is. Ha ügyesen bántak vele, naphosszat megmaradt így az eleven szén a holt fában. * * * Míg el nem felejtem: álmomban egy - alighanem: állód) - vonaton utaztam. Min­denféle, jórészt becsomagolatlan, rendetlenül szanaszét hányódó holmi volt velem (egy jókora, nyitott kartondobozba dobált kacatok tetején például vékonyka fehér fa­lécek összevisszasága). Jött a kalauz, a jegyeket kérte. Ajegyem megvolt, ám a félárú utazásra jogosító arc­képes igazolványt nem találom. (NB: nyugdíjas lévén, már jóideje nem is ilyet haszná­lok.) Végignézem, végigbolhászom a táskáimat, a zsebeimet, többször is egymás után. Végül a nadrágom bal hátsó zsebében ráakadok valami hasonlóra. Nézem, vizsgálom tüzetesen: furcsa. Először is: nem arckép, hanem egy félalakos amatőr fénykép van beleragasztva. Továbbá: az ábrázolt személy őszhajú, teltarcú, szakálltalan. Ez nem én vagyok. Olvasom a kézzel aláírt nevet: Pintér Kálmán ny. r. őrmester. Gondolko­dom, miként kerülhetett hozzám. Végül a következő magyarázatra jutok: egy valami­kori előző utazás alkalmával, amikor a kalauz jegyellenőrzéskor összeszedte az igazol­ványokat, bizonyára összecserélve adta azokat vissza. Közben a holmik szemlátomást szaporodnak, a helyzet egyre ziláltabbá, kaotikusabbá válik, le kellene szállnom, de ennyi összefoghatatlan holmival hogyan?... ... Végül szerencsére fölébredek. * * * A reggeli megyei lapban Bozsó János halálhíre. Két hónapja sincs, hogy Gyöngyösi Gyöngyiék kiállításán összetalálkoztunk. Kért, hívott - mint máskor is -: látogassam meg. A látogatás elmaradt. Most már nincs is, nem is lesz kit. Helyrehozhatatlan mulasztásaim egyike. János e tájban mélyen gyökerező, igazi festő volt. És azt hiszem: jó ember. Kár, hogy ilyen korán elment. Isten nyugosztalja. * * * Mi is az írás? Végnélküli a megközelítések lehetősége. Üzenet. Rögzített beszéd. Teremtés szavakból. Szavakkal. Szószövedék: szöveg (=textus < textil) szövése. Emlékhagyás. Emlékezetkihagyás elleni segédeszköz. A gyógyítás - öngyógyítás - egyik módszere. Kemény munka. Vidító, feledtető játék. S még annyi minden. S mindezek sorában és mindezeken túl: RENDTEREMTÉS. Rend a Káoszból. Rendet tenni belül: magunkban. Rendet a világ - a mikrokozmosz 17

Next

/
Thumbnails
Contents