Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 2. szám - Körber Tivadar: Zenei múltunk értékei (Bónis Ferenc (szerk.): Erkel Ferencről és koráról)
mációkat. Hasonló feladatot vállal Szerző Katalin, aki részletesen és alaposan mutatja be, milyen zenés darabokat játszottak Kolozsvárott 1856-66 között, az ott működött - országos, sőt nemzetközi viszonylatban is híres - énekeseket is megnevezve. Németh Amadé az Erkel kamagyi irányításával működött Budapesti Filharmóniai Társaság 1867-68. évi jegyzőkönyvét teszi közzé betű szerinti átírásban. Erkel és Mosonyi Mihály ellentmondásoktól egyáltalán nem mentes kapcsolatáról szól Bónis Ferenc írása, így foglalva össze a tanulságokat: „... az ilyen mestereknek, Illyés Gyula szavaival, mindig négykezest kell játszaniok: más-más szólamot, de egyazon harmóniát megcsendítve. Olyan tanulság ez, melynek érvénye máig hat.” A zeneszerzőről alkotott képünket kevésbé ismert oldaláról mutatja be Ősz Gábor „Erkel és a sakk” című érdekes, informatív írása. Szerző Katalin az Erkel utáni Zeneszerző nemzedék tagjai közül Mihalovich Ödön működésével és alkotó művészetével foglalkozik, érezhető rokonszenwel és nagyrabecsüléssel, ám a cikk terjedelméből adódóan meglehetősen vázlatosan. Recenzióm önkényes sorrendiségében utoljára hagytam azokat a - véleményem szerint legfontosabb - tanulmányokat, amelyek magával a zenével foglalkoznak. Ezek közül Bónis Ferencét emelem ki, amely a Himnusz születéséről és másfél évszázadáról szól. Kölcsey versének genezisével és poétikai vizsgálatával kezdi, felvázolva a folytonosságát „a magyar sorskérdések költészetének, Vég Mi- hálytól Adyig, a históriás énektől Kodályig". Majd az egykori pályázat történetének, eseményeinek dokumentálása után zenei szempontok szerint is bebizonyítja, hogy a megzenésítésben Erkel a Kölcsey- verssel adekvát megoldásra jutott. Végül nemzeti imádságunk további sorsát ismerteti, egészen Kodály 1949-es bátor kiállásig, melynek eredményeképpen az akkori kormányzat kénytelen volt meghátrálni. írásának konklúziója: .... a bírálóbizottság, 1844 júniusában, csak egy pályázat dolgában dönthetett. Néphimnusszá, önnön akaratából, maga a nép tette”. Kassai István zongoraművész a pódiumon eddig is sokat tett Erkel életműve talán legelfeledettebb területe, a zongoraművek megismertetéséért. E kötetben filológiai pontossággal és alapossággal veszi számba szerzőnk valamennyi - fellelhető vagy elkallódott - hangszeres művét, azok összes rendelkezésre álló adataival, nem kerülve meg esetenként az értékelés feladatát sem. Bárha lennének vállalkozó kedvű művészek, akik ezek közül többet a hangversenyélet gyakorlatában életre keltenének! Egy alig ismert Erkel-mű, az Erzsébet- opera elemzése Németh Amadé dolgozatának tárgya - ezt a művet hárman írták. A szerző meggyőzően bizonyítja be, hogy az Erkel-féle második felvonásban milyen módon és mértékben múlja felül szépségében és zenei értékében a másik kettőt. A kötetet Ittzés Mihály tanulmánya zárja, melyben Erkel és Kodály művészetének kapcsolatait tárja fel, a jelentős különbségek mellett meglepő összefüggésekre, koncepcionális és konkrét zenei analógiákra mutatva rá a két mester életművében. Bőséggel idéz Kodálynak nagy elődjéről megfogalmazott gondolataiból. Néhány ezekből: „Kevesen tudják, hogy már Erkel Ferenc elindult azon az ütőn, amelyen a zenét a nép felé, a népet a zene felé közelíteni lehet.” Kár, hogy nem ment tovább. Talán túlságosan nagynak látta a távolságot a népdal és az opera közt, hogysem áthidalására kísérletet tett volna.” Erkel .... él, mert maradt olyan műve, amely nélkül nem teljes az Opera műsora. [...] Erkelt nem kell exhumálni, megvan és meglesz a közönsége még soká.” Ittzés írásának további pozitívuma, hogy megállapításait kottapéldákkal támasztja alá. Manapság, amikor zenei könyvkiadásunk mélyponton van, nem lehet eléggé hangsúlyozni, mekkora jelentősége van egy ilyen, zenei múltunk számos ponton még feltárásra váró korszakával, azon belül egy nagy zeneszerző-egyéniség életével, munkásságával foglalkozó, többségében magas színvonalú, értékes írásokat tartalmazó kötetnek. Körber Tivadar 93
