Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 2. szám - Szabó Erzsébet: Igaz történetek (Márton László: Jacob Wunschwitz igaz története)
Szabó Erzsébet Igaz történetek Márton László: Jacob Wunschwitz igaz történe A A \z elmúlt napokban (1997. december 8. - 1998. április 14.) Becsben a Kunsthistorisches Museumban egy, a múzeum történetében is egyedülálló Bruegel kiállítás volt látható, amely idősebb Pieter Bruegelnek és két fiának, a fiatalabb Pieter Bruegelnek és az idősebb Jan Bruegelnek a művészetét mutatta be. A mintegy 230 festményt és rajzot átfogó kiállitás termeiben a verziók sokaságát látva (egy-egy témát a család több tagja is feldolgozott) a látogatóban több kérdés is felmerülhet Például az, hogy az intenció mellett mi különbözteti meg az apa műveit másoló Bruegel fiúk képeit egy-egy jól sikerült hamisítványtól: miért múzeumi kiállítási darab az egyik, s miért nem igaz' (legalábbis ugyanazon kritériumok alapján nem igaz) a másik, bár több esetben megjelölhetjük (ugyanazt) az eredetit, amire az időben későbbi mű visszavezethető. De példának okáért akár az a kérdés is feltehető, hogy az ábrázolások közül melyik az 'igazi' Bábel tornya: az apa két képe közül az egyik, a fiúk által festett valamely változat, esetleg egy még meg nem festett mű? Az viszonylag könnyen belátható, hogy az igazságérték egy eredetitől való függővé tételével, - azaz a ki mit utánoz és milyen mértékben egyezik az utánzat az eredetivel kérdés alapján — a platóni értelemben vett utánzó művészek az eredetitől távolodva egyre távolabb kerülnének az igazságtól is. Kereshetjük azonban a művek igazságkritériumát máshol is — különösen ha az igazságfogalom rendszerektől függőségét, relativitását belátjuk: mondhatjuk azt, hogy minden egyes műhöz találhatunk olyan lehetséges és lehetetlen világot/világokat, amelyekben az igaz, s olyanokat is, amelyekben nem. Anélkül, hogy ezen a helyen a festészet vagy az irodalom, a festészeti vagy irodalmi narratívák összefüggéseiről szólnánk - megtette helyettünk Goodman1 - induljunk ki abból az állításából, hogy Jacob Wunschwitz történetének elbeszélője a fenti igazságfogalommal dolgozik. Világának egy olyan korábbi állapotáról beszél, ahol - ugyanazokról a dolgokról - egyszerre több igaz történet is forgalomban van. Az elbeszélő által beszélt igaz történetben, Jacob Wunschwitz történetében (1. szint) több, igaz történetként tételeződő történet is helyet kap. Ezen igaz történetek egy részét a világot alkotó individuumok egy része által képzelt, álmodott, kívánt, elmesélt, leírt stb. igaz történetek - egészen pontosan, általuk igazként állitott történetek és dokumentumok - alkotják (2. szint): a történetek másik része ugyanezen individuumok által fikcióként - mese, mítosz stb., - értelmezett történetből tevődik össze (3. szint). S persze vannak szereplők, köztük az elbeszélő is, akik értékelik ezen történetek egyikét, másikát azáltal, hogy bizonyos, általuk ismert tények, körülmények alapján különböző valószínűséget tulajdonítanak nekik, különböző attitűdöket (hisz, gondol stb.) kapcsolnak hozzájuk. A feladat, amely nemcsak az elbeszélő, nemcsak a kegyes olvasó, hanem minden aktuális olvasó előtt áll, ennél kissé bonyolultabb: kiválasztani az igaz történetek közül, a változatok összevetésével - nem a legvalószínűbbet, hanem a valósat Hiszen az igaz történetek közt csak egy olyan van, ami a fikción belül a történet valós világában - bármily lehetetlennek vagy véletlenszerűenk tűnik is - megtörtént A történetek szövedékében ezt megtalálni pedig nem is olyan könnyű: a 1 Goodmann. Nelson: The Ways of Worldmaking, Hacket Publishing Company, Indianapolis, Cambridge, 1978 84
