Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 2. szám - Fried István: Aggodalom és remény (A (cseh)szlovákiai magyar művelődés története 1918-1998 – tanulmány)

ajánlatai. Közöttük nem kis súllyal szerepel a nemzetiségi Irodalom kotextusainak, irodalom és kontextus egymásra hatása lehetőségeinek leírása. Az lrodalomköz(ött)lséghez (medziliterárnost j vezető útra irányít DuriSin, Irodalmak olyan meghatározottságai érdeklik, amelyek a többi Irodalomhoz való viszonyukban tetszenek ki, és Itt nem pusztán a nyelvrokonság sugallta kapcsolattörténet játszhatja a főszerepet, hanem az irodalmi csoportképzés más összetevője is. Vagy azok a leginkább. Ebből a horizontból tekinti át azokat a kapcsolat- és kapcsolódási lehetőségeket, amelyek a (cseh)szlovákiai irodalom minősítésében, értékelésében, egyáltalában kutatásában megbízhatóbb következtetések levonására ösztönözhetik a kutatást.®1* Abban kételkedem, hogy a (cseh)szlovákial magyar Irodalom „státusa” egybevethető lenne például a svájci olaszéval vagy franciáéval, mint ahogy még a jugoszláviai®2* vagy a csehszlovákiai Irodalmi kontextus sem nevezhető azonos képletnek; jóllehet a szerb és a horvát, valamint a cseh és a szlovák Irodalmak szembesítésekor hasznosíthatónak és produktívnak nevezhetők a „klasszikus” értelemben vett összehasonlító szempontok, ám a (cseh)szlovákial vagy akár a jugoszláviai magyar Irodalom helyzete (keletkezése, alakulása, „kontextusa”) igencsak eltér a csehétől vagy szlovákétól, mint ahogy eltér a szerbétől vagy a horvátétól. Amennyiben önmagában, nemzetiségi irodalomként tárgyaljuk, beleértve az Irodalmi mehcanizmust működtető nemcsak irodalmi intézményrendszert, óhatatlanul szóba kerül a nemzetiség/kisebbség léte, lehetősége, „szabadsága” és így tovább. Mindazonáltal éppen az irodalmi kutatások, valamint művelődéstörténeti elemzések kezdeményezték a szélesebb kontextus átvilágítását. DuiiSln kutatási feladatterve ennek következtében hozzájárulhat a kisebbségi kultúra elemzési eljárásainak, a tárgymegjelölésnek pontosabbá tételéhez.

Amit Duriäin első helyen jelöl meg: a nemzetiségi irodalom (národnostná literatúra) önnön fejlődési folyamatának vizsgálata, ezen belül annak értelmezését igényli, hogy a nemzetiségi irodalom miképpen reagálta le az anyairodalomhoz fűződő szituációjának változásait, amelyek annak következtében álltak be, hogy új politikai-társadalmi és irodalmi helyzetbe került, amit másképpen úgy fogalmaz meg, hogy része lett a cseh-szlovák kulturális és irodalmi kontextusnak. Ez utóbbiban való elhelyezkedését nevezi meg a következő vagy az előzőt kiegészítő kutatási lehetőségnek, a cseh és a szlovák Irodalommal a magyar nemzetiségi nem kizárólag egy politikai-társadalmi rendszerben (kényszerül) él(ni), hanem Duriäin szerint a kölcsönös fordítói aktivitás Is hozzájárul a csehszlovákiai irodalmi kontextus jellegéhez. S bár a magyar nemzetiségű szerző valóban sokat fordít(ott) szlovákból és csehből, ez megfordítva nem történt meg (teszem hozzá); s míg a politikában Csehszlovákia-Szlovákia számára a magyar tényező valamilyen módon fontos szerepet játszott-játszik, a kisebbségi irodalom ismertsége nem áll(t) ezzel arányban. Annál lényegesebbnek tetszik a magyarországi irodalommal fenntartott kapcsolata, s ebben (gondolom) a centrum-periféria viszony éppen úgy beleértendő, mint az egymás kölcsönös (újra)értelmezése. Nem kevésbé hangsúlyozza a többi (nemzetiségi) irodalom egymás között kialakult kapcsolatait, majd ötödik meghatározóul az irodalomközi folyamatban való részvétel problémáját említi.

S bár Duriäin nem mérlegeli a különböző „kontextusok” jelentőségét, kutatási ajánlatai mérlegelést igényelnek, s annak megfontolását, miként hasznosítható ez a több rétegű feltételezés egy szociológiaibb jellegű művelődéstörténeti elemzés során.

57