Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 2. szám - Csató Károly: Somodari Erzsébet blues (elbeszélés)
... a Horog fölött a temető, a Hegytető mellett: fény, csak fény már Apám földje - néhány fa és egy ló a megmenekítő istenek között - csótányarcomon könny, elhanyagoltam a sírodat; szerteszét vetett a sors, a tegnap füzéreit ettem, mindig a tegnapét, mégha távol is a Hang, te halld, halld! Azzal a szemüveges sráccal jövünk majd hozzátok Anyám - három év olvasás után jövünk - mert itt ki is tehetne mást? Itt már nincs idő: ez már túl minden hiten, igen, mert Ezek már szabadok, nem mint én a te elszakadt harisnyáddal az arcomon ölelés előtt. A magadon túlról már, és a rólam innen hallom: „Csak föl ne rántson a nagyharang!” Ezek már istentiszteletre jönnek, pedig még ez a második harangozás, s a toronyból minden előttem tántorog. Én református vagyok, mint Johannes Calvinus Servet máglyája fényénél - sola Scriptura - nagyon jó születődül egy eltüzelt idő nyomában, fölötte megég a negyvennyolc március tizennyolc; késsel a kezemben mászom át a lángokon: látod, ott vagyok! - ott vagyok én az emberek között, de nincs még túl Anyám mindenem mindeneden, és Ezek akkor nekem... már rajtam kívül... csak Rólad., a dzsessz, a dzsessz; fürödni megyek kiskácsám, fekete tóba, Anyám - visz vissza az ő méhébe a zene: otthonra lelni az ő petefészkében a népdal - és az a szaxofonkórus Apám magjában... ... már századvéget írunk, de akkor se nekem, csak rajtam kívül; nyiladozom az eltűnt nyomokra időt, Ezeknek nics vége, Ezeknek minden kezdetük fölöttem tornyosul, Ezek minden hátraarc előtt csontig lemeztelenítenek - balek a tegnapi időben - de késő, késő már; túl a f ö 1 v ö r ösingemen, rokokó proletárdiktatúra jön ott a szárszói síneken túL ahol ezek a sorok sem metaforák, csak mindig halálok, éppen a szabadstrand előtt - a Móringé mellett, mert az pénzes volt; kabinos, zuhanyos, - de ezek már mind ott álltak a sarlókalapáccsal - a Mama a tehénnel, ha volt még. Ezek meg túl már... a predestinatio, - de eleve visszarendeltetés nem lesz; a titkomat Ezek karmaikba vették, megették bennem a Napot - nem tudhattam, amikor Ő megszült,hogy emlékéért majd csak Bartók káromkodhat Anyám, a kutyám még mindig ugat, hosszan elnyújtva tutul, kínlódik - én eszem az élesztőt, ragyás a pofám, kénes szesszel dörzsölöm; hányok, hányok; cirógatom az időt - gyermekkor kellene, gyermekkor nélkül Ezek tulajdona a halál marcipánosán, de mielőtt még igazán eljönnének értem a lányok, azt mondom egyiküknek: „Gyere édes, pisáid te szét a homlokomat!” Ezek sohsem szeretnének húgyos homokot enni; már minden csak kocsma arrafelé Kőröshegyen, a Borkútban - ott már minden-minden Ezek. „Édes, pisáid szét a homlokomat malter leszek én is!” - kenjetek hazámra vakoljátok be a nyúlólamat - még nem nyílt ki a szeme ennek az álomnak - még vak vagyok -, Ezek majd csöppentenek csipeket a szemembe, kompjuter lesz a Nap kapáláskor: nem érdekel a piac, én már nem cipekedem többé, leszakadt a szívem Ezek alatt; fázom, fáj minden, ez nekem nem az öröm Napja, én csak egy halott vagyok az eltűnt nyomok idején... 14
