Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 12. szám - Margittai Gábor: Az igazság élménye (A személyiség, a műfaj és a megismerés problémája Babits Mihály esszéiben)
talmiságát, a csak-beszéd, a fecsegés lélektelen prózaiságát sújtja. Semmi kétség: a Babits-arc teljesen átrajzolódik a Dantééba. A Kosztolányi-esszében még élesebb és elzárkózóbb az ellentét: az ihletet konformizáló, rabszolgaságba taszító, az írói mesterséget gyakran pillekönnyű újságírássá és akrobatikává züllesztő Kosztolányit (Babits jellemzi őt így) Shakespeare-rel azonosítja, aki soha nem foglalva állást írt jóról és rosszról, pusztán az ábrázolás kéjéért, tárgyilagos személytelenséggel, morális álláspont nélkül. Babits-Dante ezzel szemben a mértékletesen szubjektív költészeteszmény: a skolasztikába oltott misztika lírájának megtestesülése: ő az „a lírikus, a szenvedélyes és intellektuális, aki pártállást vállal, és ítélkezik, matematikai rendbe szeretné szorítani a zűrzavart, s minden igazságtalanság felháborodással tölti el (...) s személyileg is kiveszi részét a küzdelemből”,36 vállalva akár a száműzetést is. Babits szintén az irodalomtörténeti hagyományok, az irodalom két hőskorszakának, hősének ütköztetésével legitimálja a valójában személyes és esztétikai természetű ellentéteket, akárcsak Halász Gábor vele szemben. A hagyományokat mozgósító szubjektív kritikában prózaiság/ sekélyesség/homo aestheticus lét valamint líraiság/elmélyültség/homo morális lét kategóriái csúsznak egybe, és ahol hiányoznak a lírakritikai érvek, főként ott jelenik meg a Dante-Shakespeare történeti analógia. Babits erkölcsi döntésként értelmezi a műfajválasztást és -formálást: a líra a legkomolyabb etikai vonatkozások hordozójává (is) lesz, a költő a nomoi vátesz-prófétájává. Ezért jelezhet a versválság világválságot. A versválság-elmélet így többek között ebben a formában él tovább: a szenvedélyes lelkiség hitele és a formateremtés klasszicitásának a történeti érzékben gyökerező erkölcsisége radikális különállást jelent az irodalmi apokalipszistől. A költészet: magas irodalom, az írásbeliség ünnepélye, a versválság: a magas irodalom bukása, az elit műfaj eltömegesítése, prózává laposítása. Babits a vers, a „zenei Gondolat” tekintélyének, az autentikus szellemi megnyilatkozás presztízsének lehanyatlásában, vagyis a poétikai kataklizmában általános értékválságot lát. Amint azt a Régen elzengtek Sappho napjaiban írja: A líra elhal, néma ez a kor, és: A líra meghal, és a bús/ élet a kettes csöndbe menekül. '7 A lírával a realizmus sem fér össze, hiszen az „lemondást kíván minden líráról, minden szimbolikus értelmezésről, minden magasabb kilengésről, amely a mű alakjainak lelkivilágán túlesik”38 - írja 1936-os Dosztojevsz- kij-miniatűrájában. A realizmus: „szembenézést jelentett a világ (...) közönségességével és kilátástalan sivárságával.”39 A babitsi líraeszmény tehát individualista: egyént-konstituáló,40 lelki-szubsztanci- ájú, minden prózaiság és kicsinyes realizmus ellentéte, és az etizálódás során a törvényhozó morális magatartásformájának valamint a klasszicitás kultúrtörténeti hagyományának a közegévé is átformálódik. Ekkor erkölcsi-esztétikai kérdés lesz a líra Babits számára, míg korábban esztétikai-erkölcsi kérdés volt. A Carlyle-i koncepcióval összhangban, ez a költő-figura heroikus és a szellem hanyatlásával egyre militánsabb természetű. Ami a Babits-panteon másik központi költőjét, Adyt is jellemzi: Daniéval ők ketten az ideális lírikusok, akik életüket szimbólum-rendszerré váltják a műalkotásokban, ezzel egyfajta egzisztenciális szimbolikát alkotva meg: „Daniénál a költő saját élete is szimbólum lesz, sőt minden szimbólumok tengelyévé válik (...) így van Adynál is. Élete az örökkévalóság számára eleve elrendelt szimbolikus élet, amelyet maga is mint egy csodát él át, és ad tovább az embereknek (...) Minden szimbólumok kerete és foglalata ez az élet. Adynak a maga csodálva és lelkesen élvezett életében nyilatkoznak ki a Minden Titkok...”41 - olvashatjuk a Tanulmány Adyról című 1920-as esszében. Ady dantei figura: „ahogyan az egész világ életének szimbólumává, s maga ez az élet ismét szimbólummá, szimbolikus és végzetes, kiválasztott és előre elrendelt életté válik őnála is... S ahogyan ez a líra harccá lesz, mint az élet, nemzeti és emberi küzdelemmé, éppen azért, mert megmarad egyéni lírának” - bontja ki élet-alkotás motívumát a Dante és a mai olvasóban. A 81
